Nagyrészt veszélyeztetett állatokat fenyeget Amerikában a műanyagszemét

2020. november 20. – 18:31

frissítve

Nagyrészt veszélyeztetett állatokat fenyeget Amerikában a műanyagszemét
Műanyagszemetet kerülget pár hal a tengerben – Fotó: Salvatore Laporta/KONTROLAB/LightRocket /Getty

Másolás

Vágólapra másolva

Egy kutatás szerint nagy fenyegetettséget jelent a veszélyeztett tengeri emlősökre és teknősökre az Egyesült Államok körüli vizek műanyagszennyezettsége, írja az MTI a Guardian alapján.

Az Egyesült Államok partvonalának mentén az elmúlt egy évtizedben több mint 1800 (40 különböző fajba tartozó) olyan állatról készült feljegyzés, amelynek életét műanyagszemét veszélyeztette: például tavaly vetődött partra egy bálna 40 kilónyi műanyaggal a gyomrában.

A szakemberek szerint a számok ennél is magasabbak, a műanyagba gabalyodott állatok nagy részével ugyanis nem találkoznak az emberek. Kimberly Warner, a jelentést összeállító Oceana környezetvédelmi szervezet kutatója azt mondta, a valós számokat talán soha nem is fogjuk megtudni. Hozzátette,

„A műanyag ma már mindenhol jelen van, még azokban a mélymerülő állatokban is, amelyeket ritkán látni és a helyzet egyre csak súlyosbodik”

A jelentés kitért arra is, hogy az állatok gyakran véletlen nyelik le táplálkozás közben a műanyagdarabokat: leggyakrabban műanyagzacskók, léggömbök, horgászzsinórok, műanyagfóliák és élelmiszercsomagolások akadályozzák az állatok mozgását, táplálkozását, életét. A jelentés szerint

a műanyagszemétbe gabalyodott vagy műanyagdarabokat lenyelt állatok 88 százaléka a fenyegetett vagy veszélyeztetett fajok közé tartozik az Egyesült Államokban.

Nemcsak az amerikai vizeken, hanem a hegyekben is gondot okoz egyébként a műanyag: kutatók nem rég számoltak be arról, hogy mikroműanyagot találtak a Mount Everest halálzónájában, 8440 méter magasságban. Az 1953 óta beindult turizmus bár segített Nepál gazdaságán, de a kutatók szerint közben a külföldről érkező turisták miatt a hegy a világ legmagasabban fekvő szemétlerakójává is változott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!