Két új erszényes emlősfajt fedeztek fel Ausztráliában

2020. november 09. – 13:33

Másolás

Vágólapra másolva

Az idei, különösen pusztító ausztráliai bozóttüzek következményeként minden eddiginél nagyobb fókusz került az országban élő állatfajok genetikai sokszínűségének, illetve struktúrájának megértésére, hogy eredményesebben tudják megvédeni őket a klímaváltozás hatásaitól. Ezen a fronton most elég fontos előrelépést tettek a kutatók, bizonyítékot találtak ugyanis arra, hogy az ország erszényeseinek egyikének, az óriás repülőerszényesnek a példányai a korábbi sejtéseknek megfelelően nem egy, hanem három különböző fajba tartozik – írja a Science Alert.

A kutatók a Scientific Reports szaklapban publikált tanulmányukban azért kezdték el alaposabban is megvizsgálni az óriás repülőerszényest, mert az egyes példányok közti morfológiai különbségek miatt korábban felmerült, hogy az országszerte megtalálható, a koalákhoz hasonlóan eukaliptusz-levelekkel táplálkozó erszényesek valójában nem egy fajba tartoznak. Bizonyítani viszont még sosem sikerült ezt, pedig az állatok megóvása szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy hány fajról beszélünk, ezért a kutatók egy, a molekuláris genetikában alkalmazott módszerrel eredtek a rejtély nyomába.

Jobb oldalt az eddig is ismert P. volans, bal felül a P. minor, alul pedig a P. armillatus.
Forrás: Denise C. McGregor et al. / Scientific Reports

A kutatók országszerte több mint 50 óriás repülőerszényestől vettek szövetmintát, ezek elemzésével pedig közvetlenül a DNS-ből sikerült bizonyítékot találniuk arra, hogy valóban több fajról van szó. A kutatók szerint az eddig ismert, és nemzetsége egyetlen fennmaradt tagjaként számon tartott Petauroides volans mellett még két olyan faj létezik, melyekre eddig alfajként tekintettek. A tanulmány szerint a három faj (melyeket P. volans, P. armillatus és P. minor néven ismerhetünk meg) három jól elkülöníthető populációt alkot Ausztrália keleti partjai mentén. A felfedezés, ami nem sokkal azután futott be, hogy a törpe erszényesmókusról is kiderült, hogy egy helyett három fajba tartozik, rendkívül izgalmas, ám az is egyértelmű, hogy egészen új kihívásokat állít majd a természetvédők elé. Az óriás repülőerszényes eddig is a kihalás szélén állt, most azonban három, még a korábbinál is kisebb csoporttal kell majd foglalkozni.

„Az óriás repülőerszényes három fajra bontásával többé nem lehet kiterjedt élettérről beszélni, ami tovább növeli a megőrzésükkel kapcsolatos aggályokat, és arra is rávilágít, hogy mennyire keveset tudunk a most felfedezett fajokról. Az, hogy most már bizonyítottan három, sokkal kisebb populációjú és kevésbé elterjedt fajról van szó, mindenképpen fontos lehet a megőrzésre vonatkozó döntéseknél és az új törvényeknél is”

– mondta Kara Youngentob, a tanulmány egyik szerzője. Egyik kutatótársa Andrew Krockenberger pedig úgy fogalmazott, hogy az ausztrál biodiverzitás sokkal gazdagabbá vált, hiszen nem minden nap fedeznek fel egy új emlősfajt, kettőt meg főleg nem.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!