Új ásványt fedeztek fel egy meteoritban

2020. november 5. – 20:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Új ásványt fedeztek fel egy holdmeteoritban európai kutatók. A donwilhelmsit névre keresztelt ásvány felfedezése a Hold keletkezéstörténetének kutatása és a Föld belsejében zajló folyamatok megismerése szempontjából kiemelt jelentőségű – hangsúlyozták a tudósok az American Mineralogist című tudományos lapban megjelent tanulmányukban.

Az ásványt az Oued Awlitis 001 nevű meteorit töredékében találták, amelyet a Bécsi Természettudományi Múzeum (NHM) vásárolt meg 2015-ben – írja az MTI.

Ha meteoritok vagy aszteroidák csapódnak be a Holdon, kőzettöredékek repülhetnek ki a felszínéről a világűrbe. Ezek közül néhány később holdmeteoritként a Földön landolhat. A becsapódásoknál magas hőmérséklet és hatalmas nyomás keletkezik, melynek hatására a holdkőzet mikroszkopikus részei megolvadnak.

Ezek az apró olvadt zónák érdekelték a kráterekkel és becsapódási hatásokkal foglalkozó nördlingeni kutatóintézet szakértője, Jörg Fritz vezette kutatócsoportot. Ilyenkor ugyanis a másodperc tört része alatt olyan körülmények keletkeznek, amelyek a Föld belsejében uralkodnak. Eközben olyan ásványok jönnek létre, amelyek egyébként elérhetetlenül rejtőznek a Föld mélyében. Ilyen például a wadsleyit, a ringwoodit vagy a bridgmanit. Ezek alkotják a földköpeny nagy részét. Először magasnyomású kísérletek során állították elő őket, csak később bukkantak rájuk természetes formájukban meteoritokban.

A donwilhelmsit kalcium-, szilícium- és oxigénatomokból áll. Az új ásványt optikai és elektronoptikai módszerekkel fedezték fel, részletesen leírták és nagy pontossággal sikeresen meghatározták a kristályszerkezetét. Az új ásványt Don E. Wilhelms amerikai holdkutatóról nevezték el, aki az Apollo-missziókon dolgozva az első kőzeteket hozta le a Földre a Holdról.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!