Hat hónappal a koronafertőzés után is mutattak válaszreakciót a sejtek egy kutatás szerint

2020. november 3. – 14:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy kis létszámú kutatás szerint a szervezet immunsejtjei hat hónappal a koronavírusos fertőzés után is mutattak válaszreakciót. Az erről született tanulmányt egyelőre tudományos lap nem publikálta, így a szakértői ellenőrzésen még nem esett át, írja az MTI.

A kutatás fő kérdése az volt, hogy a koronával való fertőződés később megvédheti-e az embert, ha másodszor is találkozik a vírussal, illetve ha igen, mennyi ideig tart az immunitás.

Azt már tudták a kutatók, hogy a szervezet nagyjából a fertőzéstől számítva tíz nappal később kezd el antitesteket termelni, ezek száma idővel csökkenni kezd. Tudták továbbá azt is, hogy a T-sejtek, az immunsejtek egy fajtája a megfertőzött sejteket támadja meg. Ezt a sejtes immunválaszt vizsgálták, ugyanis ez lehet az egyik kulcsfontosságú eleme a védekezésnek.

A brit Koronavírus-immunológiai Konzorcium végezte a Birminghami Egyetem, az Országos Egészségügyi Kutatóintézet manchesteri klinikája, valamint a brit közegészségügyi szolgálat (PHE) bevonásával. A PHE járványszakértője, Shamez Ladhani azt mondta,

„Az első eredmények szerint a T-sejtek válasza tartósabban megmaradhat, mint a kezdeti antitestes reakció, ennek pedig jelentős hatása lehet a Covid-19 elleni vakcina fejlesztésére és az immunológiai kutatásokra”

Az eredmények 23 női és 77 férfi egészségügyi dolgozótól vett minták elemzésén alapulnak, olyanokén, akik korábban már elkapták a koronavírust tünetmentesen vagy enyhe/közepes tünetekkel még március-április környékén.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!