Felhőkarcoló méretű függőleges zátonyt fedeztek fel a Nagy-korallzátonyban

2020. október 29. – 11:09

Másolás

Vágólapra másolva

Az Empire State Buildingnél is magasabb függőleges zátonyt fedeztek fel ausztráliai kutatók a Nagy-korallzátony északi végében a tengerfenék háromdimenziós leképezése során, ezzel 120 év után először találtak nagyobb méretű, különálló zátonyt a térségben – írja a Guardian.

A zátony az Ausztrália északi részén lévő Cape Yorktól nagyjából 130 kilométerre található, és egészen eddig nem volt ismert, ami a kutatók szerint jól mutatja, hogy milyen keveseb tudunk az óceánról, vagy akár azon belül a Nagy-korallzátonyról. Tom Bridge, az expedíció vezető kutatója elmondta, a Hold felszínéről mélyebb ismereteink vannak, mint arról, hogy mi van a vizeinkben a partmenti szakaszokon túl. A frissen felfedezett zátonyon az eddig látottak alapján nincsen sok kemény korall, szivacsokból, szarukorallokból és lágy korallokból ugyanakkor rengeteg található rajta, és számos halnak is otthont ad. Ez arra utal, hogy a régió tápanyagban gazdag az erős áramlatoknak és a mélyebbről feltörő vizeknek köszönhetően.

A Schmidt Ocean Institute Falkor nevű hajója, amihez a felfedezés fűződik, november közepéig folytatja egyéves expedícióját, melynek célja az óceánfenék feltárása. Az intézet a felfedezést megelőzően talált már többek közt 45 méteres telepes medúzát, ami az eddig látott leghosszabb tengeri állat lehet, és több tucat, jelenleg még nem ismert állatot is megfigyelhettek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!