NASA: Sokkal több víz van a Holdon, mint eddig gondolták

2020. október 26. – 17:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Minden eddiginél feltételezésnél több víz lehet a Holdon, ráadásul könnyen hozzáférhető helyen, jelentette be hétfőn a NASA két friss tanulmány alapján. Mindez felgyorsíthatja az emberiség visszatérését a Holdra, ahogy az űr meghódítását is elősegítheti.

Egy fontos felfedezés bejelentését ígérte hétfőre a NASA, az amerikai űrhivatal, amely röviddel magyar idő szerint este 5 után közölte: az eddigi legerősebb bizonyítékot találták arra, hogy a korábbi feltételezéseknél jóval több, sokkal könnyebben hozzáférhető víz van a Holdon.

Az egyik tanulmány szerint közvetlenül a Hold felszínén is találtak vizet, pontosabban annak molekuláris jelenlétét a Nap által megvilágított oldalát vizsgálva, míg a másik tanulmány azt feltételezi, hogy a Hold felszínét borító rengeteg kisebb kráter jelentősebb mennyiségű vizet ejthetett csapdába. Ezen kráterek egyes részei akár évmilliók óta folyamatosan árnyékban lehetnek, ezért nem párolgott el belőlük a megfagyott víz. Ezek a területek ráadásul a korábbi feltételezésnél kétszer nagyobbak, összesen majdnem 40 ezer négyzetkilométert tesznek ki. A legtöbb ilyen terület a várakozások szerint az égitest sarkvidéki régióiban található, hatvan százalékuk a déli félgömbön. Az egyik ilyen zóna a szakértők szerint a déli sarkvidéken lévő Shackleton-kráter, amely több mint 4 kilométer mély, átmérője pedig több mint 20 kilométer, ezért a kráter nagy része örökké árnyékban van.

Előbbi felfedezésre a repülőgépre szerelt Infravörös Csillagászati Sztratoszféra-obszervatórium, utóbbira a NASA űrszondája, a Lunar Reconnaissance Orbiter segítségével jutottak. Mindkét tanulmány a Nature folyóiratban jelent meg hétfőn.

A Sofia segítségével a Hold déli részén lévő Clavius-kráter vizsgálatakor bukkantak vízmolekulára utaló nyomokra. A feltételezések szerint túlnyomórészt a meteoritbecsapódások nyomán keletkező üvegcseppekben vagy a törmelék közötti hézagokban őrződtek meg a felszínen. A tudósok abból indulnak ki, hogy a vízmolekulák a sarkvidékekhez közeli területeken gyakrabban előfordulnak, mint más, a Hold egyenlítőjéhez közelebbi régiókban.

A NASA nagy bejelentése persze annyiban nem újdonság, hogy már korábban is bukkantak víz nyomára a Holdon, az eddigi felfedezett vízjég viszont rettentő nehezen hozzáférhető helyeken található, nem ritkán -240 Celsius fokos környezetben, ami még a legmodernebb technológiák számára sem elviselhető.

A mostani felfedezések alapján elég jó esély van arra, hogy a könnyebben hozzáférhető vízkészlet szolgálhat egy későbbi Holdbázis ivóvízkészletének alapjául, de adott esetben a Holdról indított űrutazások üzemanyagát is ebből a vízből nyerhetik ki.

Természetesen a tanulmányok végleges bizonyításához holdjárók, illetve azok által végzett fúrások lesznek szükségesek, de a Hold 2022-es infravörös feltérképezése is segíthet a víz megtalálásában. Mindezek már a 2024-es Artemis-missziót is megkönnyíthetik, amely során először térne vissza az emberiség a Holdra, egyben először utazna nő az égitestre.

>>> A Telex legfrissebb cikkeit itt olvashatja <<<

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!