Egyre több invazív állat- és növényfaj tart Európa felé

2020. október 02. – 14:40

Másolás

Vágólapra másolva

Egyre több állat- és növényfaj húzódhat Európa felé az évszázad közepére, így világszerte több mint egyharmaddal fog megnövekedni az úgynevezett tájidegen állat- és növényfajok száma – írja az MTI.

Hanno Seebens, a német Senckenberg Biodiverzitás- és Klímakutató Intézet munkatársa és kollégái a Global Change Biology című tudományos lapban mutatták be erre vonatkozó kutatásaikat.

Az állatok között elsősorban a kevésbé feltűnő fajok várhatóak: rovarok, puhatestűek és rákállatok. Az újonnan bevándorlók között előfordulhatnak emlősök is, a kutatók példaként említik az Európában már most is megtalálható mosómedvéket.

A tudósok szerint 2005-ben világszerte több mint 35 ezer volt a tájidegen állat- és növényfajok száma. Az új élőhelyek meghódítása hajók, teherautók vagy repülőgépek révén történik a világ kereskedelmi és közlekedési útvonalai mentén.

Számuk a becslések szerint 2050-ig 36 százalékkal emelkedhet világszerte. Európában viszont 64 százalékos emelkedésre számítanak a szakértők, ami 2500 új invazív fajt jelent. A szakértők az elmúlt évek megfigyelései alapján készített számítógépes modellekkel végezték el becsléseiket.

További érintett térségek Ázsia, valamint Észak- és Dél-Amerika mérsékelt égövi területei. A legkisebb mértékű növekedés Ausztráliában várható.

Az invazív fajok ilyen mértékű terjedésének már egy töredéke is aggodalomra ad okot. A következmények nem megjósolhatóak, és akár nagyon erőteljesek is lehetnek. Az Európai Unióban az invazív fajok okozta éves költségek 12,5 milliárd euróra rúgnak, elsősorban a mezőgazdasági területeken.

A kutatók szerint szigorú szabályozásra és annak szigorú betartására van szükség az új fajok behurcolásának elkerüléséhez.