Ha cukorbeteg volt a terhesség alatt az anya, nagyobb a szívbetegség veszélye a gyerekeknél

2020. szeptember 28. – 13:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Fokozott lehet a kockázata a szívbetegség kialakulásának azoknál a fiatal felnőtteknél és kamaszoknál, akiknek az édesanyja cukorbetegséggel küzdött a várandósság idején – derítették ki a winnipegi Manitoba Egyetem kutatói.

A kutatók szerint azoknál az embereknél, akiknek az édesanyja terhességi cukorbeteg volt, 50-200 százalékkal nagyobb eséllyel alakult ki szívbetegség még 35 éves koruk előtt, mint azoknál, akik nem voltak kitéve a cukorbetegségnek a méhen belül.

Ezek a megfigyelések alátámasztják azt, hogy a szív- és érrendszeri betegségek kamaszkori és fiatal felnőttkori kialakulása összefüggésben van az anyai cukorbetegséggel, írja az MTI.

A szakemberek csaknem 190 ezer anyától született több mint 290 ezer olyan gyerek adatait elemezték, akik 1979 és 2005 között jöttek világra a Kanada déli középső részén lévő Manitoba tartományban. A gyerekek 2,8 százaléka volt kitéve gesztációs diabétesznek (terhességi cukorbetegség) és 1,1 százalékuknál az anya már a terhesség előtt is 2-es típusú cukorbetegséggel küzdött. A két érintett cukorbetegségnek való kitettség gyakorisága egyre nőtt a tanulmány ideje alatt, és a tendencia a világ más területein is megfigyelhető volt.

Az anya cukorbetegségének kitett fiatalok körében a három leggyakoribb diagnózis a magas vérnyomás (8713 ember), a 2-es típusú diabétesz (3568 ember) és az iszkémiás szívbetegség (715 ember) voltak.

A Manitobában több mint 30 év alatt született csaknem összes gyerek adatait elemezve megállapítottuk, hogy azoknál a gyerekeknél, akiknek az anyja cukorbeteg volt a várandósság idején, 30-80 százalékkal nagyobb valószínűséggel jelentkezett valamilyen szívpanasz és 2-3,4-szer nagyobb eséllyel alakult ki valamilyen szívbetegség-kockázat, például magas vérnyomás, diabétesz, mint azoknál, akiknek az anyja nem küzdött diabétesszel a terhességkor.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!