Otthoni 5G-s mobilhálózattal küldenék nyugdíjba a vezetékes internetet

2022. május 3. – 13:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Yettel piacra dobja Magyarország első 5G-s otthoni internetszolgáltatását – jelentette be a telekommunikációs cég keddi sajtótájékoztatóján. Az 5G-s internet eddig inkább a telefonokat érintette, de a cég most az otthoni, vezetékes hálózatokra ajánl alternatívát vele. Ez nagy lépés a hazai internetszolgáltatásban, és ha bejön, hosszú távon nagy változásokat indíthat el.

A vállalatnak a konkurenciával ellentétben nincs akár évtizedekre visszanyúló, kiépített vezetékes hálózata, ezért a vezeték nélküli technológiába fektettek. Tavaly ősszel mutatták be a 4G-s OtthonNet szolgáltatásukat, most pedig az 5G-s OtthonNet Prót dobták piacra.

A szolgáltatáshoz korlátlan adatforgalom jár, és a cég szerint meghatározott eszközökkel képes az optikai vezetékes megoldásokra jellemző szintet nyújtani,

akár 1000 Mbit/s-os letöltési sebességre is képes. Ez azonban nagyon sok mindentől függ, így nem is adtak meg garantált alsó sebességhatárt.

Év végéig országszerte 440 állomást terveznek telepíteni, ezek 1 km-es sugarú körben 3700 MHz-es C-Band sávban sugároznak, és akár 10 Gbit/s-ot is elő tudnak állítani. Ez a C-Band sáv azonban korlátozott terjedésű, tehát egy épület külső falán még átjut, azon túl viszont már nem feltétlenül.

Ezt a Yettel különböző külső-belső egységek kombinációjával hidalja át. Van, amelyiket fel kell fúrni a falra, de olyan is, amit az ablakra is lehet ragasztani. Ezeknek a bérleti költsége (mert a vevőnek nem kell megvennie az akár 100 ezer forintos eszközt) előfizetéstől függően havi 0–1000 forint között lesz.

A vevőnek egyébként nem kell majd magától kitalálnia, hogy melyiket akarja választani, a technikus dönti el, hogy egy adott lakáshoz melyik a legjobb kombináció.

Az előfizetés díja területenként változó lesz: attól függően, hogy mekkora a konkurencia egy adott régióban, az ár valahol 4000–9000 forint körül lehet, amire még rámegy a telepítendő egységek bérleti díja, ha van nekik olyan. Az új előfizetést vásárlók az első hat hónapban ingyen kipróbálhatják a szolgáltatást (ha legalább 12 hónap hűséget vállalnak), a Yettel szerint „tét nélkül”, mert ha a nem jön be a szolgáltatás, a vevő az első hat hónapban elvileg kötbérmentesen lemondhatja az előfizetést.

Ha azonban az oldal aljára görgetünk, a gyakran ismételt kérdések között már az szerepel, hogy „ ha a Yettel OtthonNet Pro szolgáltatásod 6 hónapos visszavételi időszak alatt lemondod, akkor 30 000 Ft-os telepítési kötbér díjat meg kell fizetni”. Ez azt jelenti, hogy azért valóban nem kell fizetni, hogy a 12 hónapos szerződést az ember idő előtt lemondja, a technikus fel- és leszerelési munkájáért viszont már igen, 30 ezer forintot.

Ezt a vállalat azzal indokolja, hogy egy technikus kiküldése számukra sokkal nagyobb költség, mint 30 ezer forint, és nem szeretnék, hogy valaki viccből játszadozzon ezzel a promócióval.

(Frissítés: A Yettel csak akkor fogja a 30 ezer forintos leszerelési díjat kiszámlázni a promóció ideje alatti lemondásknál, ha az ügyfél az OtthonNet Pro előfizetés mellett az eszközt is a cégtől bérli.)

A belvárosban, a Király utcánál tartott sajtótájékoztatón beüzemeltek egy vevőegységet, és az Ookla tesztjével az 5G-s hálózaton 859 Mbit/s-os letöltési sebességet mértek, míg a 4G-sen 136 Mit/s-ot. A szolgáltatás nem lesz elérhető azonnal az egész országban, először „több tíz” településen indítják el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!