Robotkutyákkal kísérletezik az Egyesült Államok a déli határnál

2022. február 03. – 13:31

Másolás

Vágólapra másolva

Leginkább felderítési feladatokra bevethető, járőröző robotkutyákkal kísérletezik az ország déli határainál az Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma (DHS), amely a héten azt közölte, sikeres teszteken vannak túl, és újabb lépést tettek afelé, hogy élesben is bevethessék a négylábú robotokat – írja a Verge.

Brenda Long, a minisztérium kutatás-fejlesztésért felelős szárnyának egyik programigazgatója elmondta, hogy a déli határvidék az emberek és állatok számára is komoly megpróbáltatást jelenthet, pont emiatt lehet tökéletes bevetési helyszín a robotok számára. Ez alatt egészen pontosan a robotkutyákat kell érteni, amelyeket nem a gyakran emlegetett, a Spot nevű robotkutyájuk és a táncoló robotjaik miatt alighanem mindenki által ismert Boston Dynamics, hanem a Ghost Robotics nevű cég gyárt nekik.

A cég robotkutyái külsőre pont ugyanúgy néznek ki, mint a rivális Spot, a legnépszerűbb, Ghost Vision 60-as modell 76 centi magas, 32 kilót nyom és durván 12 kilométert tud megtenni három óra alatt egy töltéssel. A robotot lehet manuális irányítani, de autonóm működésre is képes, és egy rakás olyan extrával lehet felszerelni, mint az éjjellátó és a hőkamera. A gyártó korábban lőfegyverrel felszerelt robotkutyát is mutatott, ami már csak pár dobókésre, egy láncfűrészes modulra meg egy fejlett mesterséges intelligenciára van a Metal Gear Rising nevű játékban feltűnt Blade Wolftól, de egyelőre semmi nem utal arra, hogy a DHS ezt a modellt is tesztelné.

A DHS blogposztjából kiderült, hogy a robotkutyákat több feladatkörben is tesztelték: egyrészt kamerákkal és szenzorokkal felszerelve, előre betáplált GPS-koordináták között kellett önállóan járőrözniük, másrészt vonatkocsikat kellett ellenőrizniük, de lakóházak felderítésében is kipróbálták őket, ahol egy olyan eshetőséget is szimuláltak, hogy mi történik, ha ellenséges elemekkel találkoznak. A robotkutyák nagy előnye a hernyótalpas vagy kerekes járművekkel szemben, hogy az emberekhez hasonlóan sokféle terepen át tudnak haladni, de egyelőre azért még vannak kérdőjelek velük kapcsolatban. Amikor a francia hadsereg a Spotot tesztelte, arról számoltak be, hogy a robot nem bírta sokáig szuflával, a massachusettsi rendőrség pedig korábban arról számolt be, hogy a robot néha ok nélkül felborul.

Korábban a New York-i rendőrség is kísérletezett robotkutyával, olyannyira, hogy többször élesben is bevetette azt. Ennek kapcsán akkor felmerültek olyan aggályok is, hogy a robotok bevetése dehumanizáló, pláne amikor olyan szituációkról van szó, ahol emberekkel kell kapcsolatba lépni. Az sem elhanyagolható, hogy a 2020-as BLM-tüntetéshullám egyik fő követelése volt a rendőrség költségvetésének csökkentése, így míg a járvány alatt amerikaiak milliói vesztették el az állásukat, jövedelmüket, sokan visszásnak tartották, hogy míg a segélyekről lassan döntenek Washingtonban, a New York-i rendőrségnek futotta egy 74 ezer dolláros robotra. Egy gyakran hivatkozott Twitter-folyamban arról is szó volt tavaly év elején, hogy a rendőrségi robotkutyákat számos különböző módon lehet ártalmatlanítani abban az esetben, ha ezeket vetik be jogszerűtlenül valaki ellen.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!