A Microsoft a valaha volt egyik legnagyobb terheléses támadást védte ki sikerrel

2021. október 13. – 10:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Sikerrel védte ki a valaha volt egyik legnagyobb terheléses (DDoS) támadást a Microsoft – a cég közleménye szerint a tíz percig tartó támadás csúcsán másodpercenként 2,4 terabitnyi adattal bombázták az Azure felhőalapú platformjuk egyik európai ügyfelét.

A 2,4 terabit/másodperces (Tbps) csúcs után egy kisebb, 0,55-os, majd egy újabb nagyobb, 1,7 terabit/másodperces kiugrás jött. Maga a támadás egyébként augusztusban volt, és főleg ázsiai, azon belül malajziai, vietnámi, tajvani, japán és kínai számítógépeket használt fel, írja a Verge, amely hozzáteszi, hogy a mostani támadás nagyobb volt, mint a 2020-asm az Amazon Web Services elleni 2,3 Tbps-es támadás, ám nem érte el az eddigi rekordot, amit a Google védett ki még 2017-ben, ez 2,54 terabit/másodperc volt.

Önmagában persze az adatmennyiség nem árul el mindent egy DDoS-támadásról. Az előválasztást az indulásakor leterítő terheléses támadást például megfelelő beállításokkal el lehetett volna kerülni, az oldalt kiszolgáló Cloudflare ugyanis másodpercenként 100 terabites adatforgalomig nyújt DDoS-védelmet. Az adatforgalom mellett viszont számít ugyanis az is, hogy egy időben mennyi párhuzamos kérés érkezik, illetve hogy ezeknek mekkora a méretük. Ezt RPS-ben, azaz másodpercenként érkező kérésekben szokták megadni.

Érdekes egyébként, hogy a Microsoft közlése szerint bár folyamatosan növekszik az Azure elleni terheléses támadások száma, az augusztusban kivédett roham előtti legnagyobb alig a negyedét jelentette terhelésben, ugyanis 625 megabit/másodperces volt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!