Naponta 40 percre korlátozzák a kínai fiatalokat a TikTok ottani másán

2021. szeptember 20. – 14:49

Másolás

Vágólapra másolva

Nehéz napokat élnek át mostanában a kínai fiatalok, nem sokkal azután ugyanis, hogy az országban jelentős korlátozásokat vezettek be a 18 éven aluliak online videójátékozására vonatkozóan, most a TikTok ottani mása, az ugyancsak a ByteDance által birtokolt Douyin is hasonló lépésre szánta el magát. A platformon a szombati bejelentés alapján mostantól a 14 év alattiak legfeljebb napi 40 percet tölthetnek el, este 10 és reggel 6 között pedig egyáltalán nem használhatják majd – írja a CNN.

Az intézkedés a Douyin minden 14 év alatt felhasználójára vonatkozik, aki a saját nevével regisztrált, a ByteDance pedig arra kérte a szülőket, hogy segítsenek a gyerekeiknek a valódi nevükkel regisztrálni, vagy ha ez nem megy, akkor saját kezűleg kapcsolják be a most érkező gyerekmódot. Azt egyelőre nem tudni, hogy hogyan tartatják majd be a szabályozást azoknál a gyerekeknél, akik nem a saját nevükkel vannak jelen a platformon.

A cég emellett új tartalmakat is visz majd a platformra a tudományos kísérletektől a kiállításokon át egészen a természetfilmekig, hogy ezzel „inspirálják a fiatalokat”.

Elemzők szerint ez alighanem egy proaktív lépés a ByteDance részéről, amellyel az esetleges szigorításoknak mentek elébe. Ezzel valószínűleg más, kisebb videómegosztókat is hasonló intézkedésekre sarkallhatnak, amely a szabályozó szervek és a szülők számára is azt sugalmazná, hogy ezek a platformok tisztában vannak a saját társadalmi felelősségükkel. Ennél persze valószínűleg fontosabb, hogy a Kínában 490 millió felhasználóval büszkélkedő platform megmutassa a kínai vezetésnek, hogy hajlandó kompromisszumokra, így elkerülhetnek egy potenciálisan még keményebb szabályozást.

Kínában az utóbbi időben vehemensen elkezdtek fellépni a techcégek ellen, hogy csökkenteni tudják a gyerekek számítógépezéssel és telefonozással töltött idejét. Az országban júniusban dolgozták át az úgynevezett gyermekvédelmi törvényt, amely az online szolgáltatásokat működtetőket arra kötelezi, hogy limitálja a fiatalok online töltött idejét, illetve azt, hogy milyen tartalmakat láthatnak és fogyaszthatnak. Ezzel egyébként a fentebb már emlegetett videójátékos szabályozások mellett többek közt a magántanárok dolgát is jelentősen megnehezítették az utóbbi időben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!