30 millió forintnyi dollárért osztogatja az LG az új tévéjét, amit le lehet tekerni, mint egy ablakot

2021. július 18. – 16:57

30 millió forintnyi dollárért osztogatja az LG az új tévéjét, amit le lehet tekerni, mint egy ablakot
Az LG OLED R le tud csúszni az állványába, hogy a lehető legkevesebb helyet foglalja – Fotó: LG

Másolás

Vágólapra másolva

Az LG nyilvánosságra hozta az árát új 65 hüvelykes tévének, amiben annyi a pláne, hogy le lehet tekerni, mint egy ablakot, és csinosan belecsúszik az állványába. Ez alapvetően jól hangzik, sőt, akár még hasznosnak is mondanám. Na de kinek ér ez a pusztán kényelmi funkció

100 ezer dollárt, azaz nagyjából 30 millió forintot?

Az Ars Technika szerint az LG OLED R gyakorlatilag csak ennyivel tud többet, mint a többi OLED tévé, sőt, a képminősége rosszabb, mint a csúcskategóriás (bár gagyi módon nem letekerhető) G1-esé, ami majdnem 3 ezer dollárba kerül.

A 2021-es kollekcióból a C1-es hasonlít leginkább az OLED R-re mind méretben, mind tudásban. Ez 2000 dollárba kerül, tehát

50-szeres árat kell fizetni azért, hogy le lehessen tekerni.

Az LG valószínűleg nem ezen a tévén akar meggazdagodni, de így elmondhatják magukról, hogy ők az elsők, akik piacra dobtak egy ilyen készüléket, ami amúgy mindent tud, amit egy drága tévének tudnia kell: HDMI 2.1-bemenetek, 120Hz-es képfrissítés, 4K, HDR, váltakozó képfrissítési ráta, Dolby Atmos, Amazon Alexa és Google Asszisztens-támogatás.

Hogy ne takarja ki teljesen a kilátást, de tovább szóljon a zene, le lehet kicsire is tekerni – Fotó: LG
Hogy ne takarja ki teljesen a kilátást, de tovább szóljon a zene, le lehet kicsire is tekerni – Fotó: LG

Ennyi pénzért egyébként nem csak annyit tud, hogy eltűnik vagy teljesen előjön: van egy Line View funkció, ami azt jelenti, hogy a képernyő egy része kikandikál az állványból. Ezen megjeleníthet bizonyos információkat, órát, zenekezelőt.

A tévé maga egyébként nagyon jól néz ki, és maga a legördülő funkció is jópofának tűnik (arról nem is beszélve, hogy mérnöki teljesítményként se semmi). Ha valaki beruház egy OLED R-re, az LG szerint nem kell félnie: legalább 50 ezer tekerést kibír.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!