Havi 60 ezer forint lesz az előfizetés a Tesla önvezető módjára

2021. július 18. – 14:40

Másolás

Vágólapra másolva

A Mashable szúrta ki a Tesla weboldalára felkerült tájékoztató árlistát, amin új elemként megjelent az elektromos autók önvezető funkciójának ára. A megoldás havidíjas rendszerben lesz elérhető, az előfizetési díj havi 199 dollár, vagyis nagyjából 60 ezer forint. Eddig egyszeri 10 ezer dolláros ár kicsengetésével lehetett benevezni a funkcióra.

Az FSD (Full Self-Driving) nevű funkció nemrég frissült a 9.0-s verziójára, de hivatalosan ez még mindig csak tesztváltozat. Ráadásul a nevével ellentétben azért nem teljes körű önvezetést nyújt, a sofőrnek ugyanis oda kell figyelnie, hogy bármelyik pillanatban átvehesse az irányítást, ha veszélyhelyzet adódik. A Tesla kritikusai szerint egyébként ez csak jogi trükközés, hogy a felelősséget elhárítsák magukról, ha esetleg az automata pilóta balesetet okozna, vagy kárt tenne az autóban.

A robotsofőr szoftverét ráadásul nem is tudja mindegyik Tesla-modell fedélzeti számítógépe futtatni, régebbi típusoknál ehhez hardveres frissítés is szükséges, ami további 1500 dollárba (kb. 450 ezer forint) kerül.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!