Zseni, életművész, milliárdos, techmogul, szélhámos, bűnöző

Legfontosabb

2021. június 26. – 21:12

frissítve

Zseni, életművész, milliárdos, techmogul, szélhámos, bűnöző
John McAfee a kíni internetbiztonsági konferencián beszél Pekingben 2016-ban – Fotó: Fred DUFOUR / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Szerdán holtan találták spanyolországi börtöncellájában John McAfee techmogul-életművész-multimilliomos-szélhámost, a hatóságok szerint öngyilkos lett, felakasztotta magát. A halálhírére sokan leporolták és felöltötték az alufólia-sisakot, percek alatt születtek meg a párhuzamok a szintén a börtönben, tisztázatlan körülmények miatt meghalt (kicsit másképp hírhedt) Jeffrey Epsteinnel, aztán jöttek a legkülönfélébb összeesküvés-elméletek, és valahogy a QAnon-vonal (az elmélet, miszerint az amerikai demokrata politikusoknak van egy titkos sátánista szervezete, ahol gyerekeket erőszakolnak meg és falnak fel, és csak Donald Trump buktathatja le őket) is beférkőzött a sztoriba.

Aki ismeri McAfee kalandos, botrányokkal teli élettörténetét, talán meg sem lepődik ezen. A brit-amerikai szélhámos-üzletember bizonyos körökben igazi szabadságharcos legendának számított, és akik ismerték, azt mondták róla, hogy a karizmájával és humorával zseniálisan manipulálta a környezetében lévőket és persze a médiát is.

Persze nem úgy kezdte a karrierjét, hogy több országban is körözték. 1945-ben született egy amerikai katonai támaszponton Angliában, az apja amerikai katona volt, aki a háború vége felé ismerkedett meg brit feleségével. McAfee még kisgyerek volt, amikor az óceán túlsó oldalára, Virginiába költöztek. Nem volt könnyű gyerekkora, az apja alkoholista volt és rendszeresen bántalmazta a családját, majd főbe lőtte magát, mikor John 15 éves volt. Ő is hamarosan az italhoz és a kábítószerekhez fordult, ennek ellenére jól teljesített az iskolában, matematikából diplomázott. A 60-as évek végén már a PhD-jén dolgozott az Északkelet-Lousianai Állami Egyetemen, amikor kicsapták, mert lefeküdt egy alapképzéses mentoráltjával. Nem sokkal később összeházasodtak, és McAfee a techszektorban helyezkedett el, szoftverfejlesztőként. Dolgozott többek között a NASA-nál az Apollo-programon, a GE-nél, a Siemensnél és a Xeroxnál. Elmondása szerint a legtöbb munkahelyén szabadon drogozhatott, mert akkoriban mindenki így tett.

„A legtöbb főnököm szintén élt valamilyen szerrel. Végtére is a techszektorban dolgoztam, a technológiai vívmányok és a kísérletezés élharcosai voltunk”

– mondta később erről a korszakról a BBC-nek.

A függőségét rejtegetnie kellett az anyja és a felesége előtt, nem sok sikerrel, mert a 80-as évek elején elhagyta őt. Amikor a függősége miatt kirúgták a aktuális munkahelyéről, a Omextől, végül segítséget kért.

Állítása szerint 1984 óta nem használt kábítószert, és azóta nem is ivott. Ezt az állítását sokan erős szkepticizmussal kezelik.

John McAfee 2012 decemberében egy hotelben Miamiban – Fotó: Larry Marano/WireImage / Getty Images
John McAfee 2012 decemberében egy hotelben Miamiban – Fotó: Larry Marano/WireImage / Getty Images

A vírusirtó-vagyon, és a menekülés Közép-Amerikába

A problémái ellenére a 80-as években a hadiipari óriás Lockheed Martinhoz került, ahol egy titkosított hangfelismerő szoftveren dolgozott programozóként. Egy nap szembejött vele egy kód, ami úgy volt kitalálva, hogy ha a számítógépbe bedugnak egy floppy lemezt, azonnal, automatikusan rámásolja saját magát. A kódban egy üzenet is el volt rejtve: „Üdv a Kazamatában. Óvakodj a VIRUS-tól”. Ez volt az első IBM PC-vírus, a Brain.

McAfee kitalálta, hogyan lehet sikeresen kipucolni a vírust a rendszerből, és ezt meg is osztotta mindenkivel a cégben. Megtetszett neki a feladat, így 1987-ben létrehozta a McAfee Associates nevű kiberbiztonsági céget, ami azóta is az alapítóról elnevezett vírusirtó szotfvert fejleszti és gondozza. Ahogy majd a későbbi nagy ötleteit, úgy ezt is hamar megunta, és 1994-ben eladta a céget, a korabeli sajtóhírek szerint 100 millió dollár körüli összegért. Azóta többször is felszólalt a nevét azóta is viselő vírusirtó ellen, és a BBC-nek azt mondta, hogy ő maga soha nem is használta. Sőt, semmilyen vírusirtót sem használ.

„Folyamatosan támadnak, de mégsem használok szoftveres védelmet. Úgy védekezek, hogy folyamatosan cserélem az ip-címem, nem kötöm a nevemhez egyik eszközömet sem, és nem látogatok meg olyan oldalakat, ahol össze lehet szedni vírusokat. Pornóoldalakra például nem szoktam felmenni”

– magyarázta.

Emellett a biztonságos internethasználatra esküdött: ha valaki küldött neki egy linket, addig nem nyitotta meg, míg fel nem tudta hívni a feladót, hogy valóban ő küldte-e.

„Abszurdnak hangozhat, hogy így élek, de inkább bízom a saját eszközeimben és gondolataimban, mint valaki más szoftverében.”

A vírusirtás után több különböző üzletbe is belevágott, majd adott el: dolgozott üzenetküldő rendszeren, tűzfalon, sárkányrepülős központon és jógastúdión. Még belső békével foglalkozó könyveket is írt, amiket néhány évvel később már szemétnek tartott. Beszámolók alapján gyakran úgy viselkedett, mint egy megnyerő, rendkívül intelligens, hiperaktív gyerek, aki pillanatok alatt ráun bármire.

2008-ban jött a nagy pénzügyi válság, amiben a vagyona jelentős részét elvesztette. Egy újságírónak, Jeff Wise-nak 2009-ben azt mondta, ez egyáltalán nem zavarja, sőt, remek alkalmat biztosított arra, hogy új életet kezdjen Közép-Amerikában. Kutatókkal egy új üzletbe kezdett Belize-ben: helyi növényekből akart antibiotikumot gyártani. Azt mondta, hogy így akar segíteni az emberiségen és a nem túl gazdag közép-amerikai országon. 2010-re már kicsit eltolódott a vállalkozás fókusza. Az antibiotikum-kutatás parkolópályára került, máshogy akart segíteni az emberiségen: természetes eredetű női vágyfokozókkal. Emellett több kisebb vállalkozást is indított Belize-ben, például egy kávézót és egy internetszolgáltatót.

John McAfee Facebook oldala 2012-ben – Fotó: Karen BLEIER / AFP
John McAfee Facebook oldala 2012-ben – Fotó: Karen BLEIER / AFP

2012-re Dr. Allison Adonizio, a kutatópartnere kiszállt a vállalkozásból. Állítása szerint McAfee valójában nem egy olyan felhőtlenül vidám, bohókás fickó volt, amilyennek tűnt: engedély nélkül osztogatott gyógyszereket, prostituáltakkal bulizott, amikor a barátnője nem volt otthon, és azzal villogott Adonizio előtt, hogy ha akarja, bármikor felbérel bérgyilkosokat, hogy elintézzék a volt barátját.

Amikor Adonizio felmondott, McAfee állítólag teljesen kikelt magából, üvöltözni kezdett, ezért a kutató elbújt a laborjában és magára zárta az ajtót, amin a férfi még hosszú ideig dörömbölt. Jeff Wise azt írta, többször is találkozott McAfee-vel, és eleinte egy jófej, karizmatikus üzletembernek tűnt, aki kicsit sem hasonlított a techzseni sztereotípiákra – és amikor meglátogatta Belize-ben, úgy látta, minden rendben, semmi nem változott.

Azonban egy kis kutatással arra jutott, hogy nem minden olyan egyszerű, mint ahogy McAfee előadta. Végül rájött, hogy a férfi valószínűleg nem a klíma és a Karib-tenger miatt költözött Közép-Amerikába, hanem elsősorban azért, hogy meglógjon egy per elől. Egy 61 éves férfi ugyanis balesetben meghalt McAfee repülőiskolájában, és a családja 5 millió dollárra perelte az üzletembert. Még néhány interjú után Wise arra is rájött, hogy miért állt rá a belize-i gyógyszerkutatás a vágyfokozókra (amiket talán jogosabb lenne randidrognak nevezni): McAfee ismerősei szerint a férfi gyakran kísérletezett ilyen szerekkel, hogy ágyba vihessen olyan nőket, akik nem értékelték a közeledését.

2012 tavaszán a korábban legendás bulikat rendező McAfee azt mondta, hogy már nem lát vendégül annyi havert, mert több gyilkossági kísérlet is történt ellene. Állítása szerint minden kísérlet után felbérelte a bérgyilkost, akit ráküldtek, így végül már egészen jelentős testőrgárda védte. Áprilisban a rendőrség átkutatta a laborját, mert úgy gondolták, hogy valójában nem vágyfokozót, hanem metanfentamint gyártanak – de nem találtak semmit.

McAfee magánélete is egyre hajmeresztőbb kanyarokat vett. Már bőven 60 év fölött volt, amikor összejött egy 16 éves ex-prostituálttal, Amy Emshwillerrel (aki azt hazudta neki, hogy 18 éves), akivel nem volt mindig tökéletesen harmonikus a kapcsolata.

Egy este a lány megpróbálta főbe lőni McAfee-t, de a lövés előtt becsukta a szemét, ezért nem találta el. A férfi ezek után sem szakított vele.

Emshwiller azt mondta, hogy azért tette, mert féltékeny volt, és nem ez volt az egyetlen ilyen eset; egy másik alkalommal egy kést szorított a férfi torkához.

Még ebben az évben egy takarító holtan találta a szomszédját, akivel híresen rosszban volt. A szomszédot valaki főbe lőtte a medencéje mellett, és a rendőrség McAfee-t tartotta a bűntény fő gyanúsítottjának. McAfee ezt persze tagadta, sőt, 25 ezer dolláros jutalmat ígért annak, aki kiadja a szomszéd gyilkosát.

Hónapokig bújkált, közben a hagyományos és közösségi médiában igyekezett mosdatni magát, az ő verziója szerint a gyilkossági és a droglaboros vádakról is egy amerikai politikus bosszúhadjáratának részei voltak, mert nem volt hajlandó 2 millió dollárral támogatni a kampányát. Végül elkapták Guatemalában, ahonnan visszatoloncolták az USA-ba, ahol viszont szabadlábon maradhatott, nem emeltek ellene vádat semmiért.

John McAfee guatemalai ügyvédjével, Telesforo Guerraval nyilatkozik újságíróknak Guatemalában 2012. december 4-én – Fotó: Johan ORDONEZ / AFP
John McAfee guatemalai ügyvédjével, Telesforo Guerraval nyilatkozik újságíróknak Guatemalában 2012. december 4-én – Fotó: Johan ORDONEZ / AFP

A Belize-en töltött éveiről dokumentumfilm is készült, amiben többek között arról esik szó, hogy McAfee bedrogozta és megerőszakolta Adoniziot, 5000 dollárt fizetett egy bérgyilkosnak, hogy megölje a szomszédját, illetve megkínzott és megcsonkított egy betörőt, majd az utcára dobta, hogy ott elvérezzen.

Újabb ötletek, adócsalás és politika

Az USA-ba való visszatérésének másnapján találkozott jövendőbeli újabb feleségével, Janice Dysonnal, aki akkoriban prostituáltként dolgozott. Pár hónap múlva össze is házasodtak.

Még abban az évben új céget alapított. A Future Tense Central egy olyan hálózat fejlesztésén dolgozott, aminek segítségével a felhasználók láthatatlanná válhatnak az interneten. 2014-ben kiadta a DCentral 1 nevű alkalmazást, ami megmutatta a felhasználónak, hogy más alkalmazások milyen engedélyekkel futnak egy adott eszközön.

2016-ban az MGT Capital befektetőcég vezérigazgatója lett, amit először a kiberbiztonság, majd a blockchain és a kriptovaluták felé terelgetett. 2017-ben lemondott posztjáról, és a cég „fő kiberbiztonsági látnoka” posztot foglalta el, bármit is jelentsen ez. 2018-ban otthagyta a céget a Luxcore kriptovalutákkal foglalkozó cég vezérigazgatói tisztségéért.

Az üzleti életét politikai ambícióival is próbálta támogatni, de soha sem került döntéshozói pozíció közelébe, pedig 2016-ban és 2020-ban is a Libertárius Párt elnökjelöltje volt. A programjában támogatta a marihuána legalizálását és a szabad piacot, és le akarta állítani a drogok elleni háborút. A vallási szabadságot is támogatta, de inkább abból a szempontból, hogy szerinte egy üzletembernek joga kéne, hogy legyen, hogy vallási meggyőződésből utasíthasson el vásárlókat.

Ahogy McAfee halálakor írtuk, tavaly október óta egy spanyol börtönben várta a kiadatási tárgyalását, ugyanis adócsalásért körözést adtak ki ellene az USA-ban. Egy 2019-es kampányvideóban a Twitteren beszélt arról, hogy nyolc éve nem fizetett adót. A vádirat szerint ez valóban így volt, viszont illegális módszerekkel érte ezt el. Többek között úgy, hogy mások nevét használta, 2014 és 2018 között pedig egyszerűen nem adott be adóbevallást. McAfee-t emellett azért is beperelték, mert nem tette világossá, hogy nem meggyőződésből, hanem pénzért vett részt ún. ICO-k, vagyis blokklánc hálózatokon keresztül történő finanszírozási megoldások népszerűsítésében. Állítólag 23 millió dollárnyi bitcoint és ethereumot kapott ezért. McAfee egyébként később beárazta ezt a szolgáltatást, és tweetenként 105 ezer dollárt kért azért, hogy egy kriptobiznisznek jó hírét keltse a követői között.

Mindezek ellenére meg volt róla győződve, hogy politikai okokból üldözik, és 2019 novemberében azt tweetelte, hogy ha a hatóságok azt állítják majd, hogy öngyilkos lett, akkor hazudnak, mert nem akar öngyilkos lenni.

Októberi letartóztatása óta továbbra is rendszeresen megosztotta a gondolatait a Twitteren, ahol több mint egymillióan követték. Posztolt kriptovalutákról, a börtönben töltött napjairól, technológiai újításokról, lajhárokról, és ritkán a nehezebb napokról és az öngyilkosságról is.

Érthető módon sokakat meglepett, hogy a halála után egy nappal valaki egy nagy Q betűt rakott ki az Instagramjára (azóta törölték a fiókját). A megmaradt, még nem végzetesen kiábrándult QAnon-influenszerek rá is vetették magukat, és nekiálltak elméleteket gyártani köré. Az alapteória az, hogy McAfee nem öngyilkos lett, hanem a kormány ölette meg. Szerda óta folyamatosan özönlenek a #McAfeeDidntKillHimself (McAfee nem ölte meg magát) hashtagek a közösségi oldalakon.

Ennek ellenére az ügyvédje, Javier Villalba szerint azért lett öngyilkos, mert már nem tudta elviselni a fogságot.

Az elmúlt években egyébként McAfee többször is állította, hogy pontosan tudja, kicsoda Q, azaz az összeesküvés-elmélet központi figurája. Mivel továbbra sincs semmi bizonyíték arra, hogy pedofil/kannibál/sátánista politikusok sötét rituálékban fenekednének a világ, és azon belül is elsősorban Donald Trump ellen, valószínű, hogy McAfee Q-zása csak egy volt a sok nagyotmondása közül.

McAfee összetett karakter volt, aki a számítástechnika vadnyugati korszakában kezdett, és nem is nagyon tudott attól elszakadni. Van, aki hősként tekint rá, egy internetes szabadságharcosként, aki a gonosz kormány ellen küzdött, míg mások szerint egy manipulatív, gyerekes, függőségektől szenvedő, mentálisan instabil ember volt. Az biztos, hogy a neve még évekig legendaként fog keringeni az interneten.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!