Elő- és hátlapi kamera is lesz a Facebook okosóráján

2021. június 9. – 21:31

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Eddig nagyjából csak annyi volt ismert, hogy a Facebook is dolgozik a maga okosóráján, a Verge viszont most további részleteket tudott meg a 2019 óta mintegy egymilliárd dollárt felemésztő projektről. Többek között azt, hogy az okosórán lesz elő- és hátlapi kamera is – utóbbival persze nem a saját csuklónkat fotózhatjuk vagy videózhatjuk majd 1080p-s felbontásban, hanem az is teljes értékű kameraként funkcionálhat a szíjról eltávolítva.

A Verge információi szerint ez a normál használaton felül egyéb eszközökre – akár drónra – rögzítést is lehetővé tesz majd. Az előlapi kamera fő funkciója a videotelefonálás biztosítása lesz. Kiderült az is, hogy a Facebook-okosórán keresztül azonnal fel lehet tölteni több közösségi oldalra is az órával készített képeket, így a Facebookra és az Instagramra is, ami, ha tényleg így lesz, azért fontos fejlemény, mert 2010 óta csak a telefonról feltöltés a hivatalosan támogatott az Instagram esetében.

A várhatóan 2022-ben piacra kerülő eszköz végleges árát még nem határozta meg a Facebook, de várhatóan 400 dollár körül mozog majd, vagyis az Apple Watch árkategóriájában érkezik a modell.

A két kamera mellett lesz benne szívritmusfigyelő is, ami a Facebook adatkezelési elveit és múltbéli botrányait figyelembe véve sokaknak aggályos lehet. Emellett direkt mobilinternet-kapcsolattal is felszerelik, hogy ne kelljen a használatához feltétlenül egy telefon, de várhatóan így is valamilyen Android-rendszeren fut majd, és erre, illetve iOS-re is készül majd kísérő alkalmazás.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!