A mobilfotózás csúcsát kerestük, egy fordított Batmant találtunk

2021. május 28. – 23:55

A mobilfotózás csúcsát kerestük, egy fordított Batmant találtunk
Fotó: Németh Sz. Péter / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A Xiaomi továbbra is hajszálpontosan követi a Huawei által kitaposott és bejárt utat. Eleinte a saját piacra gyártott, aztán elkezdett olcsó és jó minősegű, rendesen összerakott telefonokat eladni Nyugaton is, ahol egyre többen vették észre, hogy a nagy gyártók készülékeit megközelítő, sőt néha túlszárnyaló telefonokat kínálnak, azok árának feléért. Aztán lassan a telefonok árai beérték a minőséget, és a cég egyre inkább ráfordult a telefongyártók legnagyobb versenyterepének számító fotózásra. Most pedig ott tartanak, hogy ott is a mezőny csúcsát lőtték be elérendő célként.

A Xiaomi hobbija mostanában az, hogy mindenben győztes leg-leg-leg szörnyetegeket építsen, aminek minden eddiginél ékesebb példája a Mi 11 Ultra, amibe úgy tűnik, szinte kényszeresen mindenből a legjobbat próbálták belepakolni.

Fotó: Németh Sz. Péter / Telex

A telefont már először kézbe véve is érződik, hogy nem egy középkategóriás darabbal van dolgunk. Az előlap nem hoz semmi forradalmit, a más gyártók csúcskészülékeinél már megszokott, oldalt hajlított kijelzőt találunk, elég szép 91,4%-os kijelző/káva aránnyal, kicsike kameraszigettel a bal felső sarokban. Az igazi megdöbbenés a telefont megfordítva éri az embert: kamerasziget helyett a hátlap több mint negyedét elfoglaló kamera-földrészt találunk, ami jócskán, kb. 2 milliméternyire kilóg a telefon síkjából. A készülékház egyébként alumíniumból készült, a hátsó borítás pedig kerámiából, ami amellett, hogy elég jól néz ki, sokkal karcállóbb az általában használt üvegnél.

A Xiaomi történetében ez az első telefon, ami IP68-as minősítést kapott, ami lényegében azt jelenti, hogy 1−3 méterig mélységig 30 percet is kibír vízben. 6,81"-es méretéhez, és tetemes, 234 grammos súlyához képest jó kézbe venni, a hatalmas kamerák ellenére egész jól kiegyensúlyozott, egyáltalán nem tűnik orrnehéznek. A bekapcsológomb és hangerőszabályzó a megszokott helyen, jobb oldalon fent található, talán kicsit túlságosan is fent, párszor majdnem sikerült is leejtenem a telefont, amikor épp hangosítani próbáltam. Ami biztos, hogy sokaknak nem fog tetszeni, az a jack dugó hiánya, ezt a szokásos módon az usb-c csatlakozóba dugott adapterrel lehet áthidalni (a készülék vastagsága egyébként ezt nem igazán indokolja, szóval valószínűleg inkább a vízállóság miatt hagyták el).

A következő meglepetés bekapcsolás után fogad: a Mi 11 Ultra AMOLED kijelzője nem csak specifikációban, de ránezésre is a csúcsot jelenti, nyugodt szívvel ki merem jelenteni, hogy ez az általam telefonban eddig látott legszebb rajzolatú megjelenítő. Felbontása 1440 x 3200 pixel, ami ezen a méreten 515 ppi-s pixelsűrüséget jelent. 1700 nites maximális fényerősségre képes, ami egészen bámulatos, verőfényes napsütésben is tökéletesen látható, és nem mellesleg támogatja a HDR10+ és Dolby Vision HDR videókat. A képfrissítés maximálisan 120 Hz, amit energiatakarékossági okokból automatikusan tud csökkenteni a rendszer 30 Hz-ig attól függően, hogy milyen tartalmat jelenítünk meg a kijelzőn. A 120 Hz egyébként elég látványos, az animációk csak úgy folynak. Nem ez az egyetlen kijelző a készüléken, mivel a kameraszigetre is került egy 1,1″-es, 129×294 pixeles felbontású darab, ami amellett, hogy meg tudja jeleníteni az időt vagy amit beállítunk, segít a kifogástalan minőségű szelfikre izgulóknak, ugyanis megjeleníthető rajta a hátlapi kamera nézőképe. Erre a megoldásra talán az a legjobb kifejezés, hogy jópofa. Valószínűleg egy forinttal nem fizetnék többet egy telefonért emiatt, de ha már ott van, nem zavar, sőt igazából egész jó.

Fotó: Németh Sz. Péter / Telex

Az ujjlenyomat-olvasó a kijelző mögött kapott helyet, egészen megbízhatóan működik, viszonylag ritkán fordult elő, hogy ne ismert volna fel, nem mértem pontosan, de tippre olyan 90 százalék körüli volt a hatékonysága. Az akku 5000 milliamperórás, és 67 wattal tölthető vezetékkel és vezeték nélkül is, nagyjából 40 perc alatt tölt fel nulláról. Nálam két nap fotózgatást vígan kibírt úgy, hogy a végén még maradt is vagy 30 százalék töltöttség – bár SIM-kártya nélkül használtam, és wifire is csak néha volt csatlakoztatva, de úgy tippelem, egy teljes napot hálózaton is kényelmesen kibír.

Hardveresen is egy kisebb erőmű csücsül a készülékben, az 5 nanométeres technológiával készült Snapdragon 888, az Adreno 660, és a 12 GB (a kisebb változatban 8 GB) memória nagyjából a legerősebb telefonos konfig, ami jelenleg elérhető, és ez meg is látszik a teljesítményen. Hétköznapi használatban egy pillanatra sem döccen meg a rendszer, de erőforrásigényesebb alkalmazásoknál, játékoknál hajlamos egy idő után túlmelegedni még tok nélkül is.

A telefon hangszóróit a minőségi hangfalakban utazó harman/kardon szállította, ami önmagában persze nem garancia semmire, sőt. Mostanában nagyon szeretik a mobilgyártók mindenféle jól hangzó márkák neveit ráaggatni a telefonjaik alkatrészeire, viszont a Mi 11 Ultra hangszórói tényleg elég hangosak, és meglepően jól is szólnak maximumra járatva is. Egy kisebb városligeti fűben üldögélős fröccsözés zenei aléfestését szerintem kényelmesen meg lehet vele oldani, ha az embernek erre van ingere.

És ezzel el is érkeztünk a legnagyobb dobáshoz, a Mi 11 Ultra hátlapján fenyegetően meredező kameraszörnyetegéhez. A kamerasziget három kamerának ad helyet:

  • ultraszéles látószógű, 48 megapixeles felbontással, 12 mm (ekv.) gyújtótávval, 128 fokos látószöggel, f/2,2 fényerővel
  • nagylátószögű főkamera 50 megapixeles felbontással 24 mm (ekv.) gyújtótávval, f/2,0 fényerővel
  • telefotó 48 megapixeles felbontással

A telefotó kamera nem sokat változott az első széria óta, az ultraszéles látószögű érzekelője kicsit nőtt, az előző verzió középteléje lekerült a palettáról, valószínűleg azért, hogy legyen hely az igazi nagyágyúnak, a főkamera 1/1,12 inches (európaiul 22,7 mm-es) szenzorának, ami a telefonos fotózás eddigi legnagyobbja. Ekkora érzékelőkkel eddig inkább középkategóriás kompakt fényképezőgépeknél találkozhattunk, igazi technológiai bravúr egy ekkora lapkát beleszuszakolni egy telefonba.

A fotóapp elindítása után az első benyomásom az volt, hogy ez tényleg új élmény a mobilos fotózásban. A kamera – valószínűleg az izmos hardvernek köszönhetően – villámgyors, a színek már az előnézeten is csodálatosak az AMOLED kijelzőn, és ennyire szép háttérelmosást egészen fura élmény látni egy telefon képernyőjén.

A három kamera képe egyébként így néz ki egymáshoz képest:

Ultraszéles látószögű
Nagylátószögő főkamera
Telefotó kamera

Normális, nappali fényviszonyok között a főkamera fotóin tényleg érződik, hogy nem egy körömhegynyi szenzorral készültek. A színvisszaadás és a dinamikatartomány egészen elképesztőnek tűnik, és a teljes, 48 megapixeles felbontáson is rengeteg a részlet.

A főkamerával készült 50 megapixeles fotók és egy-egy részletük 100 százalékos nagyításban

A másik, mobilkameráknál szokatlan dolog a nagy szenzor miatti kis mélységélesség és szép (nem utólagos szoftveres) háttérelmosás. Ez jól tud jönni, ha a főtémánkat le szeretnénk választani a háttérről, és meg is van a maga esztétikája – persze ez ízlés kérdése –, viszont érdemes végiggondolni, hogy ez sok esetben hátrány is lehet. Míg egy fényképezőgépnél a rekesz szűkítésével tudjuk növelni a mélységélességet, hogy nagyobb tartományban legyen éles a képünk, a mobilkameráknál rekesz hiányában ez nem opció. Vagyis bizonyos helyzetekben döntenünk kell, hogy az előtér vagy a háttér lesz éles.

A főkamerával készült fotó, az előtérre, ill. a háttérre fókuszálva

A szoftver automatikája egyébként sokszor az én ízlésemnek kicsit túlexponált képeket készít, általában úgy kaptam a legjobb eredményt, ha fél-egy fényértékkel aláexponáltam a képeket. Ez néha jobban, néha kevésbé volt látványos, alább egy erősebb példa:

A felső kép teljesen automata üzemmódban, az alsó némileg manuálisan aláexponálva

A főkamera dinamikatartománya is egészen meglepő, nem nagyon vannak bebukó vagy kiégő részletek, és általában a végeredmény is természetes hatást kelt:

Azért néha hajlamos a szoftver túlzásokba esni, és kikapcsolt HDR mellett is már-már HDR-es hatású, természetellenes képeket készíteni vagy a kényszeres kiegyenlítés miatt a fotó sötétebb részeit kásás zajtengerré változtatni:

Kicsit természetellenes HDR-es hatás
Egy zajosabb kép és a részlete

Bár a Mi 11 Ultra fotóképességeinek fő attrakciója egyértelműen a főkamera, valahogy magamtól a legtöbbet mégis a telefotó kamerával szórakoztam. Ez elvileg nem változott sokat az előző széria óta, mégis úgy emlékszem, hogy a tavalyi Mi 10 Ultránál nem tett ilyen mély benyomást rám. A stabilizátora nagyon jól teszi a dolgát, és a főkamerához képest szerényebb fényerőt sem éreztem túlságosan. A színvisszaadás itt is szuper, a dinamikatartomány és a pixelszintű részletesség persze sokkal gyengébb a főkameráénál, de ezt inkább az utóbbi kiemelkedő teljesítménye miatt van így.

Ha egy negatívumot lehetne említeni, az a (főleg rossz fényviszonyok közötti) gyengébb autofókusz, bár simán lehet, hogy ez csak a főkamera villámgyors és általában tűpontos lézeres autofókuszához képest volt feltűnő.

A telefotó kamerával készült képek
A telefotó kamerával készült 48 megapixeles fotó és egy részlete 100 százalékos nagyításban

A ultra-nagylátószögő kamera nem hoz semmi forradalmit, de teljesen rendben van. Mint az általában lenni szokott, ennél a leggyengébb a képminőség, beleértve a dinamikatartományt és az élességet is, de még így is a legjobbak közt van.

Éjjel legény?

A nagyméretű érzékelő előnyei általában rosszabb fényviszonyok között tudnak érvényesülni, így a Mi 11 Ultránál is ezt vártam a legjobban, és talán itt is voltak a legnagyobb elvárásaim, amik végül nem igazán teljesültek be.

Az éjszakai fotók alapvetően háromféleképp készültek. Alap üzemmódban, éjszakai üzemmódban és manuális, “pro” üzemmódban. Furcsa módon a legrosszabb végeredményt általában a dedikált éjszakai üzemmód hozta. Az esti képeknél még jobban hajlamos túlexponálni az automatika, kicsit úgy tűnt, mintha minden képre nappali világosságot akarna varázsolni. Mind a sima automata, mind az éjszakai üzemmódban időnként megjelenik valami furcsa zaj a képek sarkaiban, ha azok sötétebbek. Ez egyébként inkább tűnik szoftveres bakinak, amit simán lehet, hogy egy későbbi szoftverfrissítés orvosolni fog, de jelenleg eléggé zavaró, és kissé rangon aluli.

Fotó normál üzemmódban
Fotó éjszakai üzemmódban
50 megapixeles fotó manuális üzemmódban, kissé alulexponálva, és egy részlete 100 százalékos nagyításban
Fotó normál üzemmódban kissé alulexponálva és a sarokban megjelenő zaj kinagyítva
Fotó éjszakai üzemmódban és egy részlete kinagyítva – látványosan sok az utómunka

Az éjszakai és az automata üzemmódnál ugyancsak hajlamos utómunka-túlkapásokra a szoftver, ez is teljesen hektikus, a végeredmény néha tök oké, néha pedig fájóan életszerűtlen: zavaróan sok a túlélesítés, a fény-árnyékok kiegyenlítése, vagy épp látványos mikrokontrasztos aura jelenik meg a világosabb részek körül.

Manuális üzemmódban kissé alulexponálva
Ugyanez automata üzemmódban látványosan túl sok utómunkával
Fotó manuális üzemmódban
Fotó automatikus üzemmódban
Fotó manuális üzemmódban
Fotó éjszakai üzemmódban
Fotó automatikus üzemmódban – zavaróan sok élesítés és mikrokontraszt

A telefotó kamera meglepő módon egészen jól használható éjszaka is, bár azzal számoljunk, hogy az autofókusz ilyenkor jó darabig pásztázik, mire élességet talál, de a stabilizátornak köszönhetően a gyengébb fényerő mellett is tudunk éles képet készíteni. Csodákra azért ne számítsunk.

A telefotó kamerával készült 12 megapixeles fotó és egy részlete
A telefotó kamerával készült 12 megapixeles fotó és egy részlete

Az ultra-nagylátó nem hoz nagy meglepetést, használható éjszaka, de itt ne számítsunk túl sok részletre az éjszakai képeken.

Az ultra-nagylátószögő kamerával készült fotó és egy részlete

Félreértés ne essék, a Xiaomi csúcskészülékének kamerájának éjszakai teljesítménye egyáltalán nem rossz, de a világ állítólag jelenleg legjobb kamerájától azért többet várna az ember. Lehet, hogy én akartam túlságosan hanyatt esni a nappali teljesítmény után, és simán elképzelhető, hogy néhány szoftverfrissítés után sokat fog javulni a helyzet, de jelenleg nem ez a telefon a legjobb választás, ha napnyugta után is szeretnénk fotózgatni. Mintha egy fordított Batmant látnánk, ami napközben szuperhős, és a sötétben átlagember.

De sikerült?

A Xiaomi egyértelmű szándéka az volt, hogy a világ legjobb androidos telefonját és ezzel együtt a legjobb mobilkameráját tegye le az asztalra, és ezt az ígéretet részben be is tudta váltani. A Mi 11 Ultra egészen impresszív készülék, a kijelzője a legjobb, amit valaha láttam, gyors, mint az istennyila, a kamerája pedig 143 ponttal áll a mobilfotózás egyik iparági mércéjének számító DXOMARK listájának élén, és ezeket a pontszámokat nem osztják puszira. De ez az egy szám nem minden. Normál fényviszonyok között a Xiaomi kamerája általam soha nem látott teljesítményt nyújt, biztos vagyok benne, hogy ezzel a zsebemben napközben egészen ritkán nyúlnék a fényképezőgépemhez. De az éjszakai Budapesten fotózgatva egy pillanatig sem éreztem, hogy most épp az univerzum legjobb mobilkameráját tartom a kezemben.

Magyarországi árat még nem tudni, de a külföldi árcédulák alapján nagyjából félmillió forinttal lehet kalkulálni, hogy mindez megér-e ennyit, azt mindenki döntse el maga. Én egy nyolcvanezer forintos Redmi Note 9 Prót nyúzok épp, és ha megszakadok, sem tudnám magamnak megmagyarázni a négyszázezer forintos különbséget a két telefon között. De ez valószínűleg csak azt mutatja, hogy nem feltétlenül én vagyok az elsődleges célcsoport. Ha önnek van felesleges félmilliója egy telefonra, ami nappal valószínűleg a világ legjobb mobilkameráját hordozza, a Xiaomi Mi 11 Ultrával jól fog járni.

>>>A telefonnal készült fotók eredeti verzióit itt találja<<<