Az új iPhone-frissítéssel megtilthatja, hogy az alkalmazások adatokat gyűjthessenek személyre szabott reklámokhoz

2021. május 6. – 09:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tim Cook, az Apple vezérigazgatója nemrég azt mondta: ha egy vállalat nem a reklámbevételekből él meg, akkor jobban koncentrálhat a felhasználói adatok védelmére. Épp azért az iOS 14.5-ös verziójában személyre szabhatjuk, hogy melyik alkalmazás mennyi adatot gyűjthet be rólunk a reklámjaihoz – írja a CNET.

Ez nem azt jelenti, hogy ha mindnél kikapcsoljuk, akkor többé nem látunk reklámokat, pusztán annyit, hogy nem lesznek célzottan a felhasználóra szabva.

A frissítés után az alkalmazások elvileg csak akkor gyűjthetnek be adatokat a reklámokhoz a felhasználótól, ha engedélyt kapnak. Ezek közé az adatok közé tartoznak például az ember helyadatai, valamint a reklámazonosítója. Az újításnak több adatvédelmi szervezet is megörült (bár először amiatt aggódtak, hogy nem jön elég hamar), de a Facebook például kifejezetten ellenzi a fejlesztést, hiszen sok bevétele van a célzott hirdetésekből.

A Beállítások–Adatvédelem–Követés menüpontban ki- és bekapcsolhatja, hogy az alkalmazások engedélyt kérhessenek a követésre. Ha ezt kikapcsolja, akkor azok az alkalmazások, amik engedélyt kérnének a követésre, automatikusan elutasító választ kapnak. A listában található alkalmazásoknál ez egyesével is állítgatható. Azok az alkalmazások, amik korábban kaptak engedélyt a követésre, addig hozzáférnek ezekhez az adatokhoz, amíg a felhasználó külön meg nem tiltja a követést.

Ezt az üzenetet nem kapja meg minden felhasználó, pedig kéne – Kép: Apple
Ezt az üzenetet nem kapja meg minden felhasználó, pedig kéne – Kép: Apple

Ha egy alkalmazás anélkül gyűjt be adatokat, hogy engedélyt kért volna, akkor az Apple vagy arra kényszeríti, hogy kérjen engedélyt, vagy akár ki is dobhatja az App Store-ból.

A Forbes szerint a frissítés nem indult zökkenőmentesen. Van, akinek a követős-engedélykérős csúszka szürke, inaktív, mások pedig nem kapnak értesítést engedélykérésről, mikor új alkalmazást telepítenek. Több fejlesztő még nem is frissítette az alkalmazását, a Facebook például csak a következő hetekben, szépen lassan terjeszti ki a frissítést.

Maga a beállítás nem szünteti meg teljesen a személyre szabott hirdetéseket, az alkalmazások fejlesztői máshogy is tudnak legálisan adatokat begyűjteni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!