A Sony összeáll a Discorddal

2021. május 3. – 22:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Sony együttműködési megállapodást köt a Discorddal, ami 2022-től érinti majd a PlayStationöket, jelentette be a Business Insider szerint a japán vállalat. A Discordot használók az egyik legnagyobb videójátékos online közösségnek számítanak.

A részletekről még semmit sem tudni, a Verge szerint az sem világos, hogy egy új Discord-app érkezik-e majd a PlayStationökre, vagy például a PlayStation Networköt és a Discord-profilokat kapcsolnák-e össze. Viszont az együttműködés keretében a Sony befektetőként is beszáll a Discordba.

Korábban a Bloomberg számolt be arról, hogy az Xboxot gyártó Microsoft is tárgyalt a Discord megszerzéséről, de a cég végül visszautasította a 12 milliárd dolláros (kb. 3574 milliárd forintos) ajánlatot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!