Több olyan tartalmat vinne a Facebook a hírfolyamunkba, ami tényleg érdekel minket

2021. április 22. – 15:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Bár elsőre nem tűnik bonyolultnak, a Facebook hírfolyama kétségtelenül elég absztrakt koncepciók mentén működik, és általában elég nehéz megmondani, hogy mi alapján jelenít meg vagy hallgat el bizonyos posztokat. Az elmúlt évek sorozatos változtatásai csak még tovább kuszálták a szálakat, úgyhogy ember legyen a talpán, aki érti, hogy működik az egész.

A cég a saját állítása szerint persze továbbra is elkötelezett amellett, hogy tökéletesen személyre szabottan rendezze sorba az itt megjelenő bejegyzéseket, idén tavasszal pedig extra lépéseket is tesznek ezért, és sokkal nagyobb mértékben igénybe veszik majd a felhasználók közvetlen visszajelzéseit a kérdésben – olvasható a Facebook közleményében.

A cég 2019 óta kísérletezik már olyan kérdőívekkel, amelyekkel azt próbálják kideríteni, hogy egyes felhasználók szerint érdemes-e bizonyos posztokra időt szakítani – ha azt mondják, hogy igen, akkor az ilyen bejegyzések előrébb kerülnek a hírfolyamukban, ellenkező esetben pedig a sor végére száműzik őket. Emellett arra is használják őket, hogy megállapítsák, milyen fontosak a kitöltők számára egyes ismerőseik vagy bizonyos oldalak, csoportok bejegyzései, és ez alapján frissítik a hírfolyamért felelős algoritmusaikat.

A cég szerint a közvetlen visszajelzésre alapuló módszerrel komplettebb képet kapnak, mintha kizárólag az interakciókat néznék, így nem meglepő, hogy most a már meglévő kérdővekre építkezve terveznek újabb kérdéseket feltenni a felhasználóknak. Mint írták, a következő hónapokban több új módszert is kipróbálnak majd, hogy megtudják, mit gondolnak az emberek az általuk látott bejegyzésekről. A következő hónapokban a Facebook megpróbálja majd felmérni, hogy a felhasználók

  • mit tartanak inspirálónak – az ilyen bejegyzések ugyanis állítólag sok embert motiválnak, olykor még a közösségi oldalon kívüli tevékenységekre is;
  • milyen témák iránt érdeklődnek – lehet, hogy egy ismerősünk posztjaira általában kíváncsiak vagyunk, a focis témában írtakra viszont pont nem, a Facebook ebben az esetben csak ezeket próbálja majd kiszűrni az összes bejegyzés helyett;
  • és milyen témák iránt nem érdeklődnek – a politikából például sokaknak elegük van, így a következő hónapokban megpróbálják feltérképezni, hogy mik azok a dolgok, amik jellemzően negatív felhanggal bírnak a platformon.
Így vizsgálná a Facebook, hogy inspirálónak találtunk-e egy posztot. − Forrás: Facebook

Emellett pedig azt is megkönnyítik majd, hogy könnyebben lehessen visszajelzést adni a posztoknál, ami elsősorban abban jelenik majd meg, hogy az eddiginél is könnyebben lehet majd elrejteni posztokat. A Facebook ezekkel azt szeretné elérni, hogy a felhasználók több olyan bejegyzést lássanak, amelyek érdeklik őket, és kevesebb olyat, amelyek nem. Az interakciók számát persze továbbra is fontosnak tartják, de reménykednek abban, hogy így még tovább tudják majd finomhangolni az algoritmusukat.