Mehet a Holdig a NASA megarakétája

2021. március 19. – 08:31

frissítve

Mehet a Holdig a NASA megarakétája
A NASA SLS rakétájának másik, sikeres tesztje 2021. március 18-án – Fotó: Robert Markowitz / NASA

Másolás

Vágólapra másolva

Két hónap különbséggel ismételte meg a NASA az űrhajózás történetének eddigi legerősebb rakétája, az SLS tesztjét, amit januárban a hidraulikus rendszer hibája miatt a tervezett nyolc perc helyett egy perc után le kellett állítani.

Másodjára, március 18-án, csütörtökön viszont már nem volt gond, a négy, az űrsiklóról ismert RS-25 típusú hajtóművet, illetve a központi magot magába foglaló SLS hiba nélkül égette el a 2,6 millió liternyi, rendkívül hidegre hűtött üzemanyagát. A valamivel 8 percnél hosszabb teszt során a NASA mérnökei kellő adatot gyűjthettek ahhoz, hogy a közeljövőben már élesben, de még személyzet nélkül küldhessék a Holdig az SLS-t. A tervek szerint elsőre üresen menne a legújabb generációt képviselő Orion személyszállító egység, hogy teszteljék a Holdig és vissza tartó úton a hardvert.

A korán megszakított januári teszt után a NASA egy ideig gondolkodott, hogy megismételje-e a tesztet, vagy egyből szállítsák át az SLS központi részét Floridába összeszerelésre, de végül a biztonsági megoldás mellett döntöttek.

A teszt közben a hajtóművek három különböző fokozaton, illetve a repülés közben mozgást szimuláló apró kilengéseken is átmentek, hiba nélkül.

A folytatásban várhatóan novemberben az Artemis 1 küldetés során ember nélkül kerüli majd meg az Orion az SLS segítségével a Holdat, majd 2023-ban az Artemis 2 már személyzettel ismételheti meg ezt, hogy aztán várhatóan 2024-ben az emberiség visszatérjen a Holdra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!