Ilyen hangja van annak, ahogy a Perseverance kipróbálta a lézerét a Marson

2021. március 11. – 23:25

frissítve

Ilyen hangja van annak, ahogy a Perseverance kipróbálta a lézerét a Marson
A Perseverance által küldött kép a Mars felszínéről – Fotó: AFP PHOTO / JPL-CALTECH

Másolás

Vágólapra másolva

Kipróbálta a Mars felszínén a lézerét a Perseverance marsjáró, az erről készült hangfelvétel egy részét pedig nyilvánosságra hozta a NASA, írja a The Verge.

A marsjáró tetején elhelyezett SuperCam nevű tudományos műszerével a Perseverance többek között a marsi kőzeteket tudja akár 7 méteres távolságból is vizsgálni. A hangfelvételek is sokat elárulnak a kutatóknak például a vizsgált kőzetek szerkezetéről és keménységéről.

A marsjáró első tesztalanya a NASA mostani bejelentése alapján egy nagyjából három méterre lévő kőzet volt még március 2-án, amit a kutatók a Mars navahó neve alapján „Máaznak” neveztek el. Az nem okozott meglepetést, hogy bazaltos összetételűnek bizonyult.

Közzétettek felvételt a környezeti zajokról is, ezt még február 19-én rögzítette a SuperCam mikrofonja:

A Perseverance marsi küldetésének fő célja az ősi marsi mikrobiális élet nyomainak felkutatása, ezért is landolt abban a Jezero-kráterben, amiben évmilliárdokkal korábban egy hatalmas tó hullámzott. A február 18-i, hibátlanul végrehajtott landolás után a NASA szakemberei jelenleg két lehetséges útvonalat jelöltek ki a Perseverance számára, amin elérheti az egykor a Jezero-kráterbe egykor beleömlő egyik folyó deltáját, de még nem döntötték el, hogy pontosan merre is induljanak a hosszú úton.

Múlt pénteken jelentették be, hogy a Perseverance megtette az első próbamétereit a Mars felszínén, ezzel lényegében hivatalosan is megkezdte a kutatómunkáját. A Perseverance marsjáró egyik fontos technikai újítása a Marson 2012-ben landolt Curiosityhez képest, hogy van benne önvezető üzemmód, így földi közbeavatkozás és parancs nélkül marsi mértékkel nézve meglepő gyors, napi több száz méteres tempóra is képes.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!