Megjelennek a Twitteren a fizetős tartalmak

2021. február 26. – 16:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Twitter pénteken egy befektetőknek tartott virtuális prezentáción bejelentette, hogy még idén új funkciót vezet be a közösségi oldalon: az extra posztokhoz, csoporttagságokhoz, hírlevelekhez hozzáférő „szuperkövetést”. A „super follow” funkció fizetős lesz, így a prémium tartalmakat szolgáltató fiókokok közvetlen bevételhez juthatnának a feliratkozóktól.

Jack Dorsey Twitter-alapító azt is bejelentette, hogy már tesztelnek egy hangalapú chatalkalmazást is, mellyel a cég 2021 techslágerére, a podcastek, betelefonálós rádióműsorok és privát fórumok előnyeit egy applikációban egyesítő Clubhouse-ra akar válaszolni. Dorsey szerint a 2006-os alapítása óta alapjaiban alig változó Twitterben sokan azért nem hisznek, mert „lassúak vagyunk, és nem vagyunk innovatívak”, és erre a képre akarnak csattanós választ adni.

A 2020 végén már csaknem 200 millió napi szintű felhasználóval rendelkező Twitter 2018-ban zárt először nyereséges évet, és minden elemző szerint a fejlesztéseivel megpróbál új bevételi csatornákat kialakítani. Azonban ugyanezen elemzők hozzáteszik, hogy a fizetős tartalmak bevezetése még az amerikaihoz hasonló, a közösségi finanszírozásos megoldások iránt nyitott piacokon is kockázatos lehet.

(BBC)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!