Banális okból bontják a NASA legendás kilövőállását

2021. január 23. – 21:29

Banális okból bontják a NASA legendás kilövőállását
Megkezdődött az MLP-2-es kilövőállás bontása – Fotó: Kevin Keenan / collectSPACE

Másolás

Vágólapra másolva

Bár sokan szerették volna, hogy múzeumba kerüljön, ehelyett inkább lebontják a NASA egyik legendás mobil kilövőállását, a Mobile Launcher Platform-2-t (MLP-2). Erről indult többek között két holdmisszió, az Apollo-12 és Apollo-14, de az ezeket megelőző Apollo-6 és Apollo-9 is. Az MLP-2 volt a helyszíne a Nemzetköri Űrállomás elődje, a Skylab fellövésének, ahogy az űrsikló-programnak is. Olyannyira, hogy a Columbia kivételével mindegyik innen indult első útjára, a Challenger pedig az utolsó, végzetes repülésére is.

Több mint 40 éves pályafutása (1968-2011) során 50 kilövés jutott a brutális méretű, 3 730 tonna súlyú, 49x41 méter alapterületű, 7,6 méter magas platformnak. A kilövőállás két másik ikertestvérével együtt ismerős lehet, gyakran láthatók voltak, ahogy a kilövés előtt gigantikus lánctalpas alapjukon a helyükre vánszorogtak.

A bontás oka végtelenül egyszerű, egyben szomorú. Ahogy azt Robert Pearlman, a collectSPACE oldal munkatársa megtudta a bontási munkákat vezető Scott Tenhofftól, a NASA egész egyszerűen azért bontja el az MLP-2-t, mert kifogyott a hatalmas eszközök helyéül szolgáló parkolóhelyekből.

Az MLP-2-es kilövőállás bontása nagyjából egy hónapot vesz majd igénybe a NASA közlése szerint. Azt is elmondták, hogy mielőtt ráeresztették volna a munkagépeket, több helyen is körbekérdeztek, például a washingtoni Smithsonian Intézetnél, nem kell-e valakinek pár kisebb-nagyobb darab, de senki nem jelentkezett.

Elbontása után természetesen még megmarad az MLP-1 és az MLP-3. Mindhárom platform 1963-65 között, a rémisztően nagy és erős Saturn V rakéták indítására készült. Az Apollo-program lezárulta után mindhármat átépítették, átnevezték és az űrsikló-program szolgálatába állították őket.

Az Atlantis űrsikló indulás előtt az MLP-2-n 2010. május 14-én – Fotó: NASA
Az Atlantis űrsikló indulás előtt az MLP-2-n 2010. május 14-én – Fotó: NASA

Elöregedett

A NASA már az Artemis-korszak, a legújabb holdmissziók felé tart. A több mint 50 éve épült kilövőállások nem bírnák az Artemis-küldetésekhez szükséges gigarakáta, a nemrég félsikerrel tesztelt Space Launch System (SLS), illetve az azt megtartó torony súlyát.

Mivel az SLS-hez teljesen új platformot kellett építeniük – ezt a terv szerint 2021 novemberében élesben is bevetik, amikor az Artemis-1 még ember nélkül megkerüli a Holdat –, ráadásul már útban az új típusból a második darab is, a NASA-nak pedig egészen egyszerűen nincs ennyi fölösleges szabad helye a Kennedy űrközpontban.

A másik két mobil kilövőállás viszont egyelőre megmenekül – az MLP-1 most épp egész hasznos munkát végez, ezzel alakítják ki ugyanis az SLS-rakétát cipelő új platform nyomvonalát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!