Tovább szorongatják a Twitter torkát Törökországban

2021. január 19. – 09:44

Másolás

Vágólapra másolva

Törökországban betiltották három közösségi médiafelület reklámtevékenységét, a Twitterét, a Periscope-ét és a Pinterestét, amiért a törvény ellenére továbbra sem jelöltek ki törökországi kapcsolattartót, írja az MTI.

A török Információs Technológiai és Kommunikációs Hatóság (BTK) november elején először 10-10 millió líra (mintegy 397,7 millió forint) figyelmeztető pénzbírsággal sújtott több közösségi portált. Majd miután az üzemeltetők további harminc napig nem tettek eleget a felszólításoknak, december elején újabb figyelmeztető pénzbüntetést róttak ki rájuk, akkor az előző összeg háromszorosát, egyenként 30 millió lírát (mintegy 1,2 milliárd forint).

A második büntetés után a YouTube és a TikTok, most hétfőn pedig a Facebook és az Instagram is bejelentette, hogy képviseleti irodát nyit Törökországban.

Mivel a Twitter, a Periscope és a Pinterest újabb 30 nap elteltével is megsértette az előírásokat, betiltották törökországi reklámtevékenységüket. Az érintett közösségi portálok sávszélességét az ezt követő harmadik hónap végén 50 százalékkal, végül további 30 nap után 90 százalékkal korlátozzák.

Erdoğant gyalázták az unokája képe alatt

Recep Tayyip Erdoğan török elnök július elején jelentette be, hogy kezdeményezi a közösségi média széles körű hatósági kontrollját, miután egyesek sértő megjegyzéseket fűztek az unokája megszületését bejelentő Twitter-üzenethez.

Recep Tayyip Erdoğan török elnök. Fotó: Reuters
Recep Tayyip Erdoğan török elnök. Fotó: Reuters

A török államfő azt hangoztatta: elengedhetetlen, hogy keretek közé szorítsák a közösségi oldalakat, amelyeken elburjánzottak a hazugságok, a rágalmak, a személyiségi jogok elleni támadások, illetve a jó hírnév elleni „merényletek”. Erdoğan azt is nehezményezte, hogy az alkalmazásokat ellenőrző globális cégek a nyugati országoktól eltérően Törökországban vonakodnak képviseletet nyitni. Hangsúlyozta: mindent meg fognak tenni azért, hogy a vállalatok jogi és anyagi kérdések rendezése érdekében kapcsolattartói irodát nyissanak az országban.

Folytatódik a gülenisták elleni bosszúhadjárat

Közben elfogatóparancsot adtak ki újabb 238 katona és csendőr ellen azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban álltak a 2016. július 15-i puccskísérletért a török hatóságok által felelőssé tett nemzetközi gülenista hálózattal.

A 238 – köztük 218 aktív szolgálatos – katona és csendőr őrizetbe vételét az égei-tengeri török kikötőváros, Izmir főügyészsége rendelte el. Az érintettek közül 133-an szárazföldi erők, negyvenen a légierő, hatvanöten pedig a csendőrség tagjai. Rendfokozat szerint hat ezredes, három alezredes és kilenc őrnagy is van közöttük.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!