Egyetlen nap alatt 158 milliárd volt az Apple App Store bevétele

2021. január 7. – 19:23

Másolás

Vágólapra másolva

Az Apple közzétette az ünnepi időszak eladási adatait az App Store alkalmazásboltból, és mint kiderült, rekordot döntött a biznisz. A karácsonyi héten 1,8 milliárd dollár volt a bolt forgalma (527 milliárd forint), aztán 2021 első napján megdöntötték az egy napos bevételi csúcsot 540 millió dollárral (158 milliárd forint). Persze ez nem azt jelenti, hogy ez az összeg mind az Apple zsebében is marad, a cég jellemzően 30% (kisebb fejlesztőknél 15%) jutalékot vesz le a boltjában eladott alkalmazások árából.

Hogy a rekordösszeg pontosan hogyan állt össze, azt nem részletezi az Apple jelentése, csak annyit írtak, hogy főként iPhone-os játékok pörgették a kasszát.

2020 a karantén miatt erősen megdobta az okostelefonos alkalmazások piacát, de az Apple arról nem adott ki adatot, hogy az App Store egész éves forgalma hogyan alakult. A Sensor Tower elemzőcég becslése mindenesetre 72 milliárd dollárra tette az alkalmazásbolt teljes éves bevételét, ez forintban kb 21 000 milliárdot jelent. Ez nagyjából a kétharmada a teljes magyar államadósságnak.

A jelentésben az is szerepel, hogy a cég zeneszolgáltatása, az Apple Music rekordévet zárt, de erről konkrét adatokat nem közöltek.

Azt még decemberben közölte a cég, hogy az App Store legtöbbet letöltött alkalmazásai az ingyenes Zoom, Tiktok, Disney+, és Youtube voltak, míg a fizetősök közül a Minecraft, és a járványszimulátor videojáték, a Plague Inc került a toplista élére.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!