A Telenor beszáll a vezetékes netszolgáltatásba

2020. november 05. – 16:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Telenort eddig mobil-, és mobilnet-szolgáltatóként ismertük, de cég most beszáll a vezetékes internetszollgáltatás piacára is. Korlátlan adatforgalmú csomagokkal támadnak, egyelőre közép- és nagyvállalati ügyfelek számára, bérelt vonalon.

A Hiperline nevű szolgáltatással szimmetrikus le- és feltöltési sávszélességet kínál a cég, 2 és 1000 Mbps között, a 99,5%-os rendelkezésre állási garanciával, réz vagy optikai alapú kábeles megoldással, vagy dedikált vezetéknélküli összeköttetéssel. Utóbbi azt jelenti, hogy az adott irodáig vagy telephelyig az időigényes és sokszor problémás vezetékes kiépítés helyett zárt frekvenciás vezetéknélküli kapcsolat épül ki, és így elkerülhető a fizikai hálózat kiépítése.

Árakról egyelőre nem esett szó (minden érdeklődőnek egyedi kontrukciót ajánlanak egyedi díjakkal), de önmagában ez a lépés is felpezsdítheti itthon a netszolgáltatók piacát, illetve annak egyik fontos szeletét, a nagypályás, céges előfizetésekét.