A Vodafone hamarosan felkapcsolja az 5G-t Budapesten

2020. október 14. – 11:41

Másolás

Vágólapra másolva

Budapesten és környékén közel 200 bázisállomáson kapcsolja fel a Vodafone Magyarország az 5G-t, amivel a főváros szinte teljes területén elérhetővé válik az 5G szolgáltatás a cég ügyfelei számára.

A Vodafone közleményében azt írta, hogy már 2019-ben elindította kültéri kereskedelmi 5G szolgáltatását, majd idén áprilisban újabb frekvenciákat vett az 5G-s szolgáltatásinak, ezután kezdődhetett meg a hálózat szigetszerű kiépítése, és a következő hetekben már közel 200 bázisállomáson kapcsolják fel az 5G-t.

„Az érintett bázisállomások felépítése, illetve hardveres fejlesztése már szinte teljes egészében befejeződött, a következő hetekben a szoftveres tesztelések után elindítjuk a szolgáltatást, melynek köszönhetően több százezren tapasztalhatják majd meg az újgenerációs mobilhálózat elképesztő képességeit, ezzel pedig egy újabb jelentős lépést teszünk annak érdekében, hogy Magyarország a digitális Európa élvonalába tartozzon” – mondta el Dr. Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország Igazgatóságának alelnöke.

A Vodafone Magyarország emellett együttműködési megállapodást írt alá a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel (BME), melynek keretében a vállalat saját frekvenciakészletéből 40 MHz-et biztosít az egyetemen épülő kísérleti 5G hálózat és 5G Laboratórium létrehozásához és üzemeltetéséhez – ezzel hozzájárulva a hazai 5G-re épülő innovációk fejlesztéséhez, valamint az Európai Unió 5G tematikájú kutatás-fejlesztési programjaiba való bekapcsolódáshoz, olvasható a közleményben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!