A Microsoft lelőtte az egyik legnagyobb hekkerhálózatot

2020. október 13. – 13:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Microsoft telekommunikációs partnerei segítségével leállította a világ egyik legnagyobb malware támadásokra szakosodott hálózatát, a Trickbotot, írta a CCN.

A Trickbotot a hekkerek kártékony kódok és zsarolóvírusok terjesztésére használják. A Microsoft adatai szerint legalább egymillió fertőzött számítógép van világszerte, köztük kormányzati eszközök, míg más elemzők szerint a hárommilliót is eléri a számuk.

A Telex friss híreit itt találja >>>

A Microsoft szövetségi utasításra állította le a hekkerhálózatot, illetve a botnet által használt szervereket IP-cím alapján. Erre a közelgő amerikai elnökválasztás miatt is szükség volt. A Trickbottal hivatalos adatközlő oldalakat is meg lehet bénítani.

„A támadók zsarolóvírusok segítségével megtámadhatják a választói névjegyzék fenntartására használt számítógépes rendszert is, vagy a választás éjszakáján eredményeket közölhetnek, amivel órákra káoszt és bizalmatlanságot okozhatnak” – írta Tom Burt, a Microsoft alelnöke.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!