Csak a hekkerek foglalhatják vissza a szétbombázott Londont

2020. október 06. – 18:53

Másolás

Vágólapra másolva

Hamarosan érkezik a Watch Dogs: Legion, amiben egy hekkersereg segítségével kell szembeszállnunk egy magánhadsereggel és egy bűnszövetkezettel, miközben egy 21. századi Guy Fawkes mindent megtesz, hogy felrobbantsa Londont.

A játék nagy újítása, hogy nem egy főhőst irányítunk majd, hanem gyakorlatilag bárkit beszervezhetünk az utcáról, így akár egy halálnagyival is betörhetünk a Towerbe. Az új trailerben a titokzatos Zero Day próbálja megmagyarázni, hogy a robbantásokkal valójában a város érdekeit szolgálja, miközben a DedSec hekkerközösség megpróbálja visszafoglalni Londont.

A játék október 29-én jelenik meg Xbox-on, PlayStation-ön, PC-n és Stadián, az újgenerációs konzolokon pedig a megjelenésük pillanatától elérhető lesz.