Alec Baldwin Budapestre jön filmet forgatni

2022. augusztus 11. – 09:44

Alec Baldwin Budapestre jön filmet forgatni
Alec Baldwin 2022 áprilisában – Fotó: Bruce Glikas / WireImage / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Alec Baldwin és Olga Kurylenko lesznek a főszereplői a Chief Of Station című kémfilmnek, amit a Deadline információi szerint 2022-ben fognak forgatni Budapesten.

Baldwin egy volt CIA-s állomásfőnököt fog alakítani, aki megtudja, hogy a felesége nem balesetben halt meg, ezért egy másik ügynök segítségével (Kurylenko) felgöngyölíti az összeesküvést. A rendező Jesse V. Johnson, aki korábban kaszkadőrként dolgozott, majd elkezdett B kategóriás akciófilmeket rendezni, Scott Adkins vagy Bruce Willis főszereplésével.

2021 októberében a Rust című western forgatásán meghalt Halyna Hutchins operatőr, miután Alec Baldwin egy olyan fegyverrel lőtt rá egy jelenet próbájakor, amiről azt gondolták, hogy vaktölténnyel van töltve. Hutchins a kórházba szállításkor meghalt. Baldwin volt a film producere is, a forgatást leállították.

Október óta hónapokig húzódó vita volt arról, hogy ki is volt a felelős az operatőr haláláért, a forgatás fegyverfelelőse, a produkció általában, vagy Baldwin maga, akinek a próba alatt nem kellett volna elsütnie a fegyvert. Baldwin a tragédia óta folyamatosan ad interjúkat, és jelent be új projekteket, akár producerként, akár színészként olyanokat, mint a Chief of Station.

A forgatások alatti fegyverhasználatról és annak szabályozásáról ebben a cikkben írtunk hosszabban.

(Deadline)

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!