Társasjáték lesz a népszerű Wordle telefonos szókeresőből

2022. július 16. – 10:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Társasjátékot csinálnak az év elején alig pár nap alatt népszerűvé vált Wordle telefonos szókeresőből, így már fizikailag is lehet vele majd játszani otthon.

A Wordle egy ingyenes játék, ami nem tol az ember arcába reklámokat, még okostelefonos appja sincsen, az URL-je sem annyira különleges, és naponta maximum pár percig lehet játszani. Úgy működik, mint egy szókereső, ötbetűs szavakat kell kitalálni, összesen hat próbálkozásból.

A jogait a New York Times Games szerezte meg, a Hasbro-val együtt most fizikai társasjáték formájában is kiadják. Ugyanúgy fog kinézni, mint a netes változat, annyi különbséggel, hogy a játékosok kiválasztják a kvázi játékmestert, aki kitalál egy titkos szót, és a többieknek meg kell tippelniük, hogy az micsoda. Erre ugyanúgy hat próbálkozásuk lesz. Választhatnak abból is, hogy klasszikus, gyors, vagy időzített kört akarnak játszani. Októbertől lesz elérhető, és így fog kinézni:

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!