Most már tényleg itt van a kanyarban az Amy Winehouse-film

2022. július 12. – 11:36

Most már tényleg itt van a kanyarban az Amy Winehouse-film
Amy Winehouse a 2008-as T In The Park fesztivál nagyszínpadán – Fotó: Richard Scott / PA Images via Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Jelenleg a főszereplőt keresik a Back To Black című, Amy Winehouse-ról szóló életrajzi filmnek, amit Sam Taylor-Johnson (Nowhere Boy, A szürke 50 árnyalata) rendezne – írja a Variety.

Taylor-Johnson állítólag kifejezetten egy ismeretlen, brit színésznőt keres Winehouse szerepére. A rendező az énekesnő közeli barátja volt. A forgatókönyvről egyelőre nem tudni semmit, a lap szerint hét lakat alatt őrzik, annyi biztos, hogy Matt Greenhalgh írja, aki többek között a Joy Division frontemberéről szóló Control című filmet is írta.

A Back To Black készítését maximálisan támogatja Mitch Winehouse, az elhunyt énekesnő édesapja, akit nem túl pozitív fényben mutatott be a 2015-ös, Oscar-nyertes Amy című dokumentumfilm.

Korábban a Kinky Boots című film íróját kérték meg, hogy készítsen egy forgatókönyvet Amy Winehouse életéből, illetve egy ponton szó volt arról, hogy a svéd Noomi Rapace játsza majd Winehouse-t, illetve Lady Gaga is felmerült, bár az utóbbi csak pletykának bizonyult.

A Back In Black valószínűleg nem létezne, ha nem lett volna óriási kasszasiker és többszörös Oscar-díjas a Freddie Mercuryról szóló Bohém rapszódia, vagy nem menne tömegével a közönség az idei Elvisre. A zenész akár még élhet is, amikor film készül róla: így jött létre az Elton Johnról szóló Rocketman, vagy így fog forogni a Madonna-film is, amire az énekesnő maga választotta ki a főszereplőt.

A jellegzetes hangú Amy Winehouse huszonhét éves korában, 2011-ben halt meg, alkoholmérgezésben. Leghíresebb dalai a Rehab és az You Know I'm No Good voltak.

(Variety)

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!