Az új True Detective lesz az első tévés szerepe Jodie Fosternek gyerekkora óta

2022. május 27. – 18:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Jodie Foster lesz a főszereplője és az egyik producere a True Detective negyedik évadának, ami a Night Country alcímet kapta, írja a Deadline. A sorozat másik producere a Holdfénnyel rendezői Oscar-díjat nyerő Barry Jenkins lesz.

A történet szerint Foster egy nyomozót alakít, aki nyomozótársával egy egészen furcsa bűnügyet próbál felgöngyölíteni, ugyanis egy hatfős kutatócsoport nyomtalanul eltűnt az alaszkai Ennis városában.

A hír azért is nagy szám, mert Foster legutóbb gyerekszínészként szerepelt tévésorozatokban még a '70-es években, azóta viszont kizárólag nagyjátékfilmekben lehetett látni. A műfajt azonban nem kerülte el teljesen, mert rendezőként olyan sorozatokon dolgozott, mint a Narancs az új fekete, a Black Mirror vagy a Tales From the Loop.

Fotó: Archives du 7eme Art / Photo12 via AFP
Fotó: Archives du 7eme Art / Photo12 via AFP

A True Detective 2014-ben indult, és az első évad igazi sikersztori volt, ami újra beindította Matthew McConaughey és Woody Harrelson karrierjét. A folytatás hiába volt tele nagy nevű színészekkel, mint Vince Vaughn, Rachel McAdams, Taylor Kitsch vagy Colin Farrell, már közel sem ütött akkorát, mint az első évad.

Aztán 2019-ben kijött a harmadik évad a kétszeres Oscar-díjas Mahershala Ali főszereplésével, ami részben kapcsolódott az első évad történéseihez, és jobb is volt, mint a második szezon, de ez sem lett akkora siker. Az HBO viszont, úgy tűnik, nem mondott le a True Detective-ről, és továbbra is bízik a koncepcióban.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!