Megváltozott a Telex teljesítménytúra útvonala

2022. március 26. – 07:31

frissítve

Megváltozott a Telex teljesítménytúra útvonala

Másolás

Vágólapra másolva

Tavaly szeptemberben kísérleti projektet indított el a Telex: az első, újság által szervezett, úgynevezett instant teljesítménytúrát. A 12 órás időkorlát miatt is komoly kihívást jelentő, 45 kilométer hosszú hegyi túrát 131-en teljesítették eddig, ami túlszárnyalta előzetes reményeinket.

Közben bejelentkezett a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, és jelezte, hogy az általunk kijelölt túraútvonal egy kisebb része – a Kétágú-hegy, Öreg szirttől a Kis-Strázsa-hegy csúcsáig tartó, nagyjából hat kilométer hosszú szakasz – nagyrészt fokozottan védett természeti terület, ezért jelöljünk ki rá alternatív nyomvonalat.

A természetvédelem szívügyünk, megváltoztattuk hát a túraútvonal utolsó néhány kilométerén a nyomvonalat. Amúgy több papír túratérképen még túraútként jelölik a kérdéses szakaszt, sőt az összes GPS-es, online túratérképen is be van húzva, igaz, tervezett túraútként. (Fokozottan védett területeken is lehet túrázni a kijelölt túraútvonalakon.)

Az alternatív szakasz délnyugatról kerüli meg a Pilis vonulatának utolsó hegyeit, a Tábla-hegyet és a Nagy-Strázsa-hegyet. A Kétágú-hegyről ehhez le kell jönni a Z jelű túraúton Kesztölc felé, majd az Országos Kéktúra nyomvonalát követve bemenni a dorogi Palatinus-tóig – itt egy új ellenőrzőponton becsekkolni –, és a Mária út jelzéseit kell a Kis-Strázsa-hegy lábáig követni. Az utolsó ellenőrző pont a Kis-Strázsa-hegy tetején van, tehát aki ott bejelentkezik, befejezi a túrát – nem kell már az esztergomi vasútállomásig elmenni ehhez. A túraútvonal hossza így alig változik: 44 és fél kilométerről 45,9 kilométerre nő; a szintemelkedés is nagyjából ugyanannyi marad.

A Pilis-hegység vonulatának gerincén végighúzódó, bármikor teljesíthető Telex Gerinctúra bejárásáról, érdekes pontjairól, teljesítési szabályokról ebben a cikkünkben lehet részletesen olvasni.

Az online regisztrációs rendszer adatai szerint tavaly szeptember 18-tól eddig összesen 160-an vágtak neki a Gerinctúrának, ebből 131 indulónak sikerült a 12 órás szintidőn belül teljesíteni a távot, kiérdemelve ezzel a Grafitember által rajzolt elismerő oklevelet. A túrára további 84 jelentkező regisztrált az elmúlt időszakban, ők várhatóan a következő hetekben indulnak el, és ők még az eredeti nyomvonalon tudják teljesíteni a túrát, mert a rendszer úgy rögzítette a jelentkezésüket. Sok sikert mindenkinek!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!