Ha belegondolunk abba, hogy a tévétörténelem legnépszerűbb produkciói között hány kultikus sitcom van, akkor válik igazán szembetűnővé, hogy a 2020-as évekre a műfaj mennyire eljelentéktelenedett. Arra valószínűleg még korai lenne megmondani a választ, hogy a streaming nyújtotta tartalomfogyasztási szokások változása, a túlzott politikai korrektség, a formula elfáradása vagy egyszerűen csak a szórakoztatóipar ötlettelensége miatt van, de attól még tény, hogy a legjobb komikus sorozatok között mára szinte egyáltalán nem találni klasszikus konzervröhögős, 25 perces, epizódokból álló, stúdiós díszletek között felvett sitcomot.
Bár mai fejjel az Így jártam anyátokkal rosszabbul öregedett, és nem is lett annyira kultikus, mint a Jóbarátok, de a peak tv kicsúcsosodásnak kezdetén vitán felül ott volt a legnépszerűbb sorozatok között. Egyrészről próbálta betölteni a Jóbarátok hagyta űrt, másrészről a Big Bang Theoryval (Agymenők) párban valahogy pont eltalálta az internetkorszak kezdetére jellemző közhangulatot, és igyekezett bemutatni a nagyvárosi X és Y generációs középosztálybeliek mindennapi nyűglődéseit sok popkulturális kikacsintással, felnőtt, de nem korhatáros humorral és rengeteg konzervröhögéssel.
Mindkét sorozat kb. egy évtizeden át futott, vagyis azt nem lehet mondani, hogy a bazingáktól meg legendás poénoktól az utolsó évekre inkább cikivé váló sorozatok ne lettek volna baromi népszerűek a 2000-es évek második felétől a 2010-es évek végéig. A Big Bang Theory öt alapembere az utolsó évadban már 1 milliós gázsit kapott epizódonként, amivel akkoriban a legjobban kereső tévés színészek közé tartoztak.
Az Így jártam anyátokkal idején többször is lehetett hallani arról, hogy a háttérben készül egy spinoff Így jártam apátokkal címmel, ami megfordítja az alaphelyzetet. 2013-ban még pilot is készült többek között Greta Gerwiggel, de az nem kellett a CBS-nek, és más csatornák sem vették meg, így végül nem lett belőle semmi. Három évvel később ismét bedobtak egy női fókuszú spinoffot, amit aztán a készítők más elfoglaltságai miatt hiúsult meg. Végül nyolc évvel az eredeti sorozat fináléja után megjelent a How I Met Your Father a Hulun, és ahhoz képest, hogy mekkora dobás volt az eredeti produkció a maga idejében, erről szinte sehol nem hallani semmit. Nem ok nélkül.
Az alaphelyzet itt is ugyanaz, mint az eredeti sorozatban. A jövőben járunk, és a főhős jövőbeni énjét alakító Kim Cattrall mesél a fiának arról, hogyan ismerte meg az édesapját. Innentől pedig flashback, és kezdődik minden elölről. Öt fiatal próbálja megtalálni magát és a szerelmet a nagy New York-i zsibongásban, és közben barátok leszek, ide-oda randizgatnak, vagy éppen a saját párkapcsolatukkal vannak elfoglalva. A főhős Sophie, akit a főleg tinisztárként ismert Hillary Duff alakít, akinek a baráti társaságát követi végig a sorozat pontosan úgy, mint az Így jártam anyátokkalban.
Sophie és a barátai pont hasonló karakterek, mint az eredeti sorozatban. Sophie a szerelemre vágyó, Tinder-randikra járó lány, aki az édesanyja miatt úgy érzi, hogy nincs szerencséje a párkapcsolatukban. A legjobb barátnője egy Wishről rendelt Kardashian, amolyan amerikai Kulcsár Edina, van a lúzer srác, akin a fél internet röhög, miután félresikerült a lánykérése és az egészet felvették videóra. Van a teljesen kilógó brit csávó, aki életében először van Amerikában. És persze ott van a pár, akik a bénáző szinglik és egymással kavaró párosok között próbálják életben tartani a kapcsolatukat. Az egyetlen kicsit eredetinek tűnő fontosabb szereplő Ellen, aki egy iowai kisvárosból költözött fel New Yorkba, miután elvált a feleségétől. Ő az egyetlen, aki egy kicsit is más vonalat képes behozni a történetbe, hiszen amíg az előbb említett kliséket ezerszer láttuk már, addig Ellen helyzete tényleg érdekes, hiszen saját bevallása szerint egy kisvárosban élte eddig az életét az egyetlen másik leszbikussal, akit ismert. Most meg itt van a New York-i éjszakában, ahol életében először megismerkedhet más leszbikusokkal is. Ráadásul az Ellent játszó Tien Tran humora magasan a legjobb az összes többi szereplő közül, bár ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy szórakoztatóbb a mozi előtt megnézni egy filmelőzetest, mint egy reklámot.
Az Így jártam apátokkallal számos probléma van, de leginkább az, hogy szinte leesik a képernyőről. Az egyre drágább tévés produkciók világában egyszerűen már hülyén néz ki egy olyan sorozat, ami nagyvárosi környezetben játszódik elvileg, de hát a hülye is látja, hogy csak egy stúdió díszleteiben ülnek, ahol félpercenként megnyomják a röhögőgombot. De ha ettől nem lenne elég mű az egész, akkor elkezdenek viccelődni a szereplők, és ott kezdődik az igazi mélyrepülés. Ami 15 évvel ezelőtt pimasz, pajzán, felnőttes és modern kori humornak hatott, az 2022-ben a legtöbbször csak vad szemforgatást eredményez. Nagyon régen láttam olyan kellemetlen jelenetet, amikor egy pár két tagja webkamerán keresztül próbál szexelni úgy, hogy a férfi közben egy műpinát kufircol. Emiatt az egész epizód humorának a nagy része arról szól, hogy
hihi, haha, vibrátor, műpina, haha, hehe, de kínosan érzem magam!
Hát, én is rohadt kínosan éreztem magam, az biztos. De itt nem értek véget a kellemetlen percek. Az eddig megjelent három epizód egyikében például az szolgáltatta a poén alapját, hogy az arisztokrata származású brit Charlie albérletet próbál szerezni magának, és végül úgy lesz pénze, hogy eladja az egyik drága evőeszközét, hogy aztán később ellőhessék azt a poént, hogy ezüstkanállal a szájában született. Köszönjük, sorozat, hogy bemutattad, a gazdag angol csávó azért gazdag, mert drága dolgai vannak. Magamtól nem jöttem volna rá!
Hála az égnek ott van Tien Tran, aki egy-egy jobb poénnal megmenti a sorozatot az abszolút élvezhetetlenségtől, de aztán az ember egyszer csak rájön, mi a másik óriási probléma. Mármint azon a fél tucat másik problémán kívül, amiket eddig itt felsoroltunk. Lehet mai fejjel nézve kicsit cikinek gondolni az Így jártam anyátokkalt, de az abban látható karakterekkel legalább egy kicsit azonosulni lehetett még egy 20-as éveiben járó nagyvárosi embernek is Budapestről.
Jason Segel és Alyson Hannigan párosa teljesen hétköznapi, emberi volt, a nyomorult Ted Mosby bármelyikünk haverja lehetne, aki 30 felé közeledve sem halad semerre, és persze mindenkinek van olyan barátnője, mint Robin, a kicsit fiúsabb jellemű lány, aki igazából tök jól elvan egyedül is. Ja, és hát ugyebár Barney Stinsont se felejtsük el, minden incel és PUA-táborokba járó férfi példaképét, a csajozógépet, aki a Bro Code-dal és öltönyhöz való ragaszkodással még Magyarországon is elindított egy olyan rövid hullámot, amikor a Morrison'shoz hasonló helyek kiöltözős bulikat tartottak Neil Patrick Harris karakteréből inspirálódva.
Az más kérdés, hogy valahol a sorozat hibája az is, hogy rövid időre ismét népszerűvé tette és normalizálta a felületes, enyhén szexista poénokra épülő csajozást, és hát kevés szánalmasabb dolgot lehetett látni a 2010-es évek környékén a pesti éjszakában, mint amikor zakós-nyakkendős egyetemista férfiak részegen a Tesókódexből idézgetve próbálnak ismerkedni.
De ezek az elnagyolt karakterek legalább tényleg olyanok és annyi idősek voltak, mint akikhez szólni akart az Így jártam anyátokkal.
Ezzel szemben az Így jártam apátokkal színészei már a 30-as éveiket tapossák, és hasonszőrű harmincasként még akár azt is mondhatnám, hogy tudok velük azonosulni, azonban a készítők valamiért 10 évvel fiatalabbnak akarja eladni őket. Ettől pedig valahogy az egész tök nyomasztónak hat, hogy sehová sem tartó, lelkileg vagy érzelmileg összetört harmincasok úgy akarják élni az életüket, mintha a húszas éveikben járó nagyvárosi fiatalok lennének, akiknek mindegy, hogy a szerelmet találják meg aznap este a klubban, vagy csak egy egyéjszakás kalandot. Azokról a rettentő kellemetlen pillanatokról nem is beszélve, amikor a sorozat nagyon 2020-as évekbeli akar lenni. Vannak itt poénkodások Tinderről, Grindrről meg FOMO-ról, de pont úgy, mint amikor megmondják a forgatókönyvírónak, hogy „te, írj már bele valamit abba a poénba, hogy a nézők tudják, ez a helyzet akár az ő életükben is megtörténhet”, majd a lusta író ezt úgy bekkeli ki, hogy az egyik főnevet kicseréli valami ötéves szlengre vagy applikáció nevére.
Ennek a vonalnak az abszolút mélypontja a kocsma, amelynek a tulajdonosa az egyik fontosabb szereplő, Sid. Sidnek van egy fiatal beosztottja, akiről onnan lehet tudni, hogy már nem X meg Y, hanem Z generációs, hogy folyamatosan a telefonját nyomkodja. Az ne zavarjon senkit, hogy nagyjából öt perccel ezelőtt az egyik idősebb karakter a jó randi mértékegységének azt a hasonlatot használta, hogy „egyszer sem nyomkodtam a telefonomat”.
És ez a Z generációs srác annyira fiatal már, hogy amikor el kell ugrani a melóból valahová, akkor annyit mond, hogy „3 óra múlva jövök, fel kell vennem a podcastemet”. Mert hát manapság mindenki podcastel már, nemde? Innen is tudhatom én, a néző, hogy itt bizony a modern világot parodizálják ki éppen. Hogy aztán miért beszél ugyanez a kocsmatulajdonos arról, hogy álmai párkapcsolatában a jegyesével együtt olvassák a vasárnapi újságot, miközben nyilván senki sem olvas nyomtatott újságot vasárnap ebben a korosztályban, már tényleg ne érdekeljen senkit.
Nagy összegben mernék fogadni arra, hogy a Hulu egy évad után elkaszálja a sorozatot, de ha esetleg mégsem, akkor sem látok szinte semmi esélyt arra, hogy Tien Tranon kívül ez a produkció akkorát dobjon a karrierjén, mint az Így jártam anyátokkal tette Jason Segellel, Cobie Smuldersszel, Neil Patrick Harrisszel vagy Alyson Hannigannel, de még a Ted Mosbyt játszó Josh Randnornak is tisztességes tévés karrierje van azóta. Itt viszont Hillary Duff csak egy újabb Kaley Cuoco (Penny a Big Bang Theoryből), Kim Cattrall pedig csak egy családbarát verziója Samanthának a Szex és New Yorkból.
A How I Met Your Father sajnos egy kiszámítható, mindenféle frissességet nélkülöző, lejárt humorú időpocsékolás, amihez képest az Így jártam anyátokkal a komédia csúcsteljesítménye. A lélektelen konzervröhögéstől csak még elkeserítőbb minden pillanat, amit azzal kell töltenem, hogy ennek az öt teljesen érdektelen embernek nézzem a teljesen érdektelen életét. Simán el tudom képzelni, hogy valakinél kielégíti a nosztalgiafaktort, vagy majd a teljes évad végén ledarálja az összes epizódot háttértévézésként, de ha ez ma a klasszikus tévés sitcom állapota, akkor az egyik utolsó szög beverésre került abba a bizonyos koporsóba.