Eric Clapton szerint a Youtube a háttérhatalom globális hipnotizáló gépezete

2022. január 26. – 19:34

Másolás

Vágólapra másolva

A legendás zenész, Eric Clapton a járvány kezdete óta egyre mélyebbre süllyed az oltásellenesség és az összeesküvés-elméletek mocsarában. A 77 éves rocklegenda már írt maszkellenes számot is, illetve nem hajlandó olyan koncerten fellépni, ahová csak védettségi igazolással lehet belépni.

Clapton most szintet lépett, és egy járványtagadók körében aránylag újnak számító teóriáról beszélt a The Real Music Observer nevű Youtube-csatornának. Ez egy alapvetően rockzenével és oltásellenességgel foglalkozó csatorna, ami a világot idiótákra és az oltást elutasító szabad emberekre osztja. A zenész az interjúban a Mass Hypnosis Formation nevű elméletet fejtegette, ami szerint az egész járvány a háttérhatalom trükkje, és a bizonytalanságot, illetve az emberek karantén miatti izoláltságát kihasználva globális hipnózis alá próbálják vetni az emberiséget. Ez minden kommunikációs csatornán zajlik, a célja pedig az oltásokkal előidézett népirtás és a társadalom rabszolgasorba hajtása.

Az elmélet azután lett igazán felkapott, hogy Joe Rogan (csak névrokona Rogán Antalnak) többször is beszélt róla szupernépszerű podcastjaiban a vendégeivel. Ezt akkora felháborodás követte, hogy sokan Rogan podcastjének kitiltását követelték a Spotify felületéről. Clapton annyiban fejlesztette tovább a teóriát, hogy azt mondta, ő a saját szemével látott erre utaló nyomokat a Youtube-on – elég ironikus, hogy ezt éppen a Youtube-on leplezte le –, amik szerinte a háttérhatalom szubliminális üzenetei voltak. A zenész azt mondta, azóta már mindenhol látja ezeket az üzeneteket.

A szubliminális reklám egyébként egy régóta létező és ugyanilyen régóta vitatott dolog, a legenda szerint a Coca-Cola találta ki az 1950-es években, hogy a reklámokban egy képkocka erejéig feltűnő képekkel, tudat alatt manipulálja a közönséget a kólavásárlásra. Igazán népszerűvé a Harcosok klubja tette a teóriát. A tudomány jelen állása szerint az ilyesfajta tudat alatti manipuláció hatásossága nagyon gyenge.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!