Lehangolóan zárult a Netflix ikonikus sorozata a drogkartellekről

2021. november 16. – 04:57

Lehangolóan zárult a Netflix ikonikus sorozata a drogkartellekről
Fotó: Netflix

Másolás

Vágólapra másolva

2015 júliusában bejárta a világot a hír, hogy Joaquín „El Chapo” Guzmán, a mexikói Sinaloa drogkartell vezetője megszökött a börtönből. A drogbáró egy másfél kilométeres alagúton sétált ki a föld alatt, a szökés részletei hetekig adtak muníciót a sajtónak – éppen azelőtt, hogy augusztusban debütált volna Netflixen a Narcos első évada. El Chapo akaratlanul is óriási reklámot csapott a kolumbiai drogbárókról szóló sorozatnak, a témára hirtelen sokan lettek kíváncsiak. Aztán nem kellett sok idő, hogy a Narcosnak már ne legyen szüksége nagyobb hírverésre: minősége a toplisták elejére repítette, és még hiteles is tudott lenni, már amennyire a dramatizált történetmesélés keretei megengedték. A Netflix nagy kockázatot vállalt vele, mert a jelenetek nagy részében spanyolul beszélnek, de a közönség meghálálta, hogy a streamingszolgáltató összehozta a 2010-es évek egyik legjobb sorozatát.

Hat évvel később El Chapo a sorozatban is megkerülhetetlen karakter lett. A Narcos, miután három évadban bemutatta a kolumbiai kartellek viselt dolgait, átköltözött Mexikóba. Magasan volt a léc, de többnyire sikerült megugrani: a Narcos: Mexikó első két évada hozta az eredeti sorozat erényeit, és jó választás volt, hogy Miguel Ángel Félix Gallardo figuráját (illetve az őt játszó Diego Lunát) állította központba. Félix Gallardo nagyívű elképzelései, illetve Kiki Camarena DEA-ügynök megöletése és annak következményei jól kitöltöttek kétszer tíz epizódot.

A harmadik évadnak ezt az örökséget kellett volna kikerekítenie és lezárnia. A felütés a második évad végén megvolt hozzá: a Félix Gallardo által elképzelt egység képtelen összeállni, a kartellek belháborúja elkerülhetetlennek tűnik. El Chapo az egyik ilyen kartellt vezeti, de a sinaloai brigád mellett még lapot kér a Tijuana-, a Juárez- és a Gulf-kartell is. És persze néha Kolumbiából, sőt Guatemalából is bekevernek a szószba. (Diego Luna a harmadik évadra már nem tért vissza, ami a sztoriból következően érthető.)

Az utolsó tiszteletkört mégsem sikerült jól lefutni. Eric Newman, az előző 3+2 évad showrunnere hátrébb lépett, és a záróévadra az egyik kreatív producer, Carlo Bernard töltötte be ezt a posztot. Nem fogok úgy tenni, mintha egészen pontosan tudnám, mi is a dolga egy showrunnernek (néha még azt is összekeverem, mit csinál a szűcs, a varga és a takács), de a csere meglátszik a sorozaton. A cselekményvezetés szétesőbb, mint a korábbi évadokban, ráadásul tervben volt egy negyedik évad is, ami végül nem valósulhatott meg, így a harmadikba kellett minden fontos eseményt belesűríteni. A Narcos: Mexikó utolsó tíz része egy teljes évtized, nagyjából a kilencvenes évek történéseit próbálja elmesélni, ez az időszak pedig igen sűrű és véres volt a mexikói kartellek környékén.

Ezért is furcsa, hogy a készítők megengedték maguknak azt a luxust, hogy az évad egy részét ne a központi témának szenteljék. Az egyik cselekményszál főhőse például Victor Tapia, Juárez város egyik közrendőre, aki a mindennapok mocskától azzal próbál megtisztulni, hogy a saját szakállára nyomozni kezd azután, ki öldösi halomra a város fiatal nőit. Ez például annyira érintőlegesen kapcsolódik a kartellháborúkhoz, hogy ha eltűnne az egész a sorozatból, nemigen vennénk észre a hiányát. Ami azért fájó, mert eközben nagyon erős az egész, Luis Gerardo Méndez pedig zseniális a lelkiismeretétől kínzott rendőr szerepében. A készítők szándéka érthető, a korábbi évadokban is akadtak olyan cselekményszálak, amik a drogbárók mellett vagy ellen ügyködő, keményen dolgozó kisemberekre fókuszáltak (a Narcos harmadik évadában a Cali kartell biztonsági főnökének sztorija például parádés volt), de azok szorosabban kötődtek a fősodorhoz.

Hasonló a gond az új újságíró karakterrel, aki a La Voz nevű lapnál dolgozik (ami nem létezik, de egy valós újság, a Zeta ihlette). Azon túl, hogy teljesen kimaradt a karakter háttere, motivációi, a La Vozzal együtt lötyög mindegyik epizódban, mert nagyon kevés az olyan jelenet, amikor az újság és a drogháború kapcsolatba kerül. A szálban rejlő lehetőségek így egy olcsó rezonőr karakterré silányulnak, amit az évad megfejel azzal, hogy az újságíró lesz a narrátor is. Ez azért gond, mert a zsurnalisztát játszó Luisa Rubino színészi kelléktára az évad talán leggyengébb pontja, és ezt értem a modorosan túltolt hanghordozására is. Óriási visszalépés az előző két évadban a Walt Breslin DEA-ügynököt játszó Scoot McNairy fojtott baritonja után.

Fotó: Netflix
Fotó: Netflix

Breslin amúgy visszatér, és persze egy rakás ismerőst láthatunk az előző évadokból, szinte kivétel nélkül meggyőző színészekkel. A történet a megszokott tanulságok mentén halad, a kartellek civakodásáért egész Mexikó súlyos árat fizet (ezzel kontrasztban az emberi oldal továbbra is megjelenhet egy gyilkosnál is, ami a Narcos egyik legjobb hagyománya). A DEA eszköztelensége továbbra is frusztráló, mindig egy lépéssel a kartellek mögött lohol, és ha akad is siker, nem sokáig örülhet neki. De ebben a reménytelenségben általában a bűnözők is osztoznak a bűnüldözőkkel, mert alig van olyan karakter, aki meg tudná valósítani a terveit, és mindez ad egy nyomasztó alaphangot az évadnak, ami a végére aztán totálisan a csúcsra fut. Szóval tényleg a bevált Narcos-recept, de valahogy most mégsem működik úgy az egész, mint korábban. Túl sok az üresjárat, miközben olyan fontos eseményeket, mint Luis Donaldo Colosio Murrieta elnökjelölt meggyilkolása, egy narrációs blokkal letud a forgatókönyv. Az ilyen kreatív döntéseket megsínyli az évad íve.

Ugyanakkor a Narcos-életmű erejét mutatja, hogy egy gyengébb évadot is bátran lehet ajánlani. A Narcos: Mexikó befejező részeit minden hibája ellenére érdemes megnézni, mert bár az összkép felemás, sok jelenet felér az elődökhöz. Például a guadaljarai reptéren történt 1993-as lövöldözés reprodukálása ritka erős gyomros még a Narcos-összesben is, a rejtélyes El Mayo minden felbukkanása ünnep, és amúgy ha önmagában nézzük, az egész Tapia-szál hatásos és megrendítő. Mindezen felül a előző évadok lendülete is a jó sorozatok felé billenti a harmadik évadot, mert a sorozat alapvető érdemei ezúttal is megvannak a gyönyörű fényképezéstől kezdve az olyan apró hangulatfestésekig, mint amikor spanyolul szólal meg a Boys Don't Cry.

Fotó: Netflix
Fotó: Netflix

A Narcos: Mexikó három évadát lehetetlen lett volna igazán lezárni, hiszen egy olyan történetet mesél el, ami még mindig tart. Egy katartikus nyugvópontnál többet én nem is vártam, de a végeredmény inkább az „ebből azért többet ki lehetett volna hozni” érzését adta. Ezzel együtt a záróévad ugyanúgy el tudja kapni az embert, mint az előzményei, és nekem sem kellett sok idő, hogy a neten keresgéljem, mi történt a valóságban máshogy, mint a képernyőn. Mivel a sztori nagyjából húsz évvel ezelőtt véget ér, valószínűleg lehetett volna még további évadokat forgatni. El Chapo világhírű szökése például már a második volt, és még az első, 2001-es szökése előtt véget ér a sorozat. (És ne felejtsük el azt sem, hogy később maga a sorozat is a valóság része lett, amikor 2017-ben Mexikóban – vélhetően valamelyik drogkartell tagjai – agyonlőtték az egyik stábtagot, aki forgatási helyszíneket keresett.) Mégsem baj, hogy a Narcos: Mexikónak vége: a harmadik évadon már érezni lehetett, hogy amit el akart mondani, azt már elmondta.

Lepj meg minket karácsonyra!

Legyél a rendszeres támogatónk!

A Telex csak tőled függ.

Támogatom