Istenes Bence: Bármit kérhettem volna a TV2-től, de nem akartam két Stop Soros!-reklám között szerepelni

2021. szeptember 19. – 12:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Évek óta ez a gyűlöletkeltés megy, és látom, hogyan épül le a társadalmunk. Nő az irigység, egyre nagyobb a szakadék a szegények és a gazdagok között, a középosztály pedig eltűnni látszik. Ezt nagyon rossz megélni”

– mondta az RTL Klub műsorvezetője a HVG-nek arról, hogy mi a véleménye a politika által teremtett itthoni környezetről. Istenes Bencét az online vasárnap megjelent interjújában többek között arról kérdeztek, hogy küldetéstudatból áll-e ki a szexuális kisebbségek mellett rendszeresen.

A műsorvezető szerint nem küldetéstudatról van szó, szerinte egyszerűen fontos, hogy ha valakinek nagy elérése van, akkor ne csak a közeli barátaival ossza meg a véleményét. Istenes azt mondja, hogy amikor ilyen témában posztolt, általában több ezren kikövetik.

Mikor arról kérdezték, hogy akkor is beleférne-e ez a „kritikai attitűd”, ha a TV2-nél dolgozna, az mondta: „Rengetegszer kerestek már meg a másik oldalról, azt kérhettem volna, amit csak akarok, a sokszorosát kereshettem volna, mint itt.

Én viszont nem akartam két Stop Soros!-reklám között szerepelni.”

A teljes interjút, amiben Istenes arról is beszél, hogy hogyan viszonyul a TV2-nél dolgozó édesapjához, és mesél, hogy visszamenne-e Németországba, a HVG előfizetői itt olvashatják el.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!