Telex Neked #27: Higgadtan érvelő virológus, bukdácsoló válogatott, EU-pártivá lett fideszes holdudvar

2021. szeptember 10. – 04:47

frissítve

Telex Neked #27: Higgadtan érvelő virológus, bukdácsoló válogatott, EU-pártivá lett fideszes holdudvar
Olvasószerkesztőnk, Rácz Attila

Másolás

Vágólapra másolva

Ez itt a Telex heti hírlevele a szeptember 2–8. közötti fontosabb történésekről. Aki már csütörtökönként szeretné megkapni a Telex Neked hétösszegző hírlevelet, netán szívesen tudna meg titkokat a telexesekről az Ezek vagyunk mi interjúsorozatban, az kattintson ide, és iratkozzon fel! Ma olvasószerkesztőnké a terep.

Sziasztok, Rácz Attila olvasószerkesztő vagyok a Telex háromfős hibajavító különítményéből. Korrektor kollégáimmal, Arnótszky Jankával és Ungár Péterrel egyetemben az a feladatom – immáron több mint nyolc éve –, hogy a helyesírási, nyelvhelyességi fronton sokat kritizált cikkeink minél kifogástalanabb minőségben kerüljenek az olvasók elé, vagy hogy legalább utólag nagyon gyorsan kigyomláljuk a hírverseny miatt óhatatlanul be-becsúszó hibákat. Április óta a helyesírási kvízek egyik szerzőjeként is találkozhattok velem. Ezekben a kérdéssorokban a Telexen megjelent anyagok problémásabb eseteiből válogatunk Bakró-Nagy Ferenccel.

A fenti, csütörtök reggel készült fotón éppen a második bögre kávémat készülök meginni, miután beléptem a szerkesztőségi rendszerbe.

1. Álljunk meg egy szóra Kemenesi Gáborral!

Az esetszámok lassú, de fokozatos emelkedésével párhuzamosan napról napra nyomon követjük a koronavírus-járvány fejleményeit. A hírcikkek és az ismeretterjesztő anyagok mellett különösen értékesnek tartom azt a videót, amely dr. Kemenesi Gábor virológus közreműködésével készült, vírustagadó vagy oltásszkeptikus járókelőket leszólítva a belvárosban. Hogy miért fontos ez? Mert a kilencperces videó egyszerre vonultatja fel a vírus létezésével, illetve a védőoltások hatásosságával kapcsolatos kételyek széles skáláját, és adja azok rendkívül higgadt, tudományos cáfolatát. Emellett azonban az is példaértékű, hogy az ismert víruskutató nem szeretné mindenáron meggyőzni a járókelőket, hanem inkább a korrekt tájékoztatást tekinti feladatának.

2. Merre tovább, futballválogatott?

Múlt csütörtök óta három vb-selejtezőt is játszott a nyári futball-Eb halálcsoportjában derekasan helytálló magyar válogatott. Sajnos az Andorra elleni kötelező, de csak nagy kínlódások árán kiharcolt győzelmet leszámítva az eredmények ezúttal elmaradtak a várakozásoktól. Az angolok 4-0-s budapesti győzelme akár még papírformának is nevezhető, az albánok elleni 1-0 és főleg a Tiranában mutatott gyenge játék azonban mindenképpen csalódás. Ághassi Attila hétfőn azt boncolgatta, hogy válogatottunk miért nem tudta tartani az Eb-n mutatott jó formáját. Az egyik lehetséges válasz röviden: nyáron a jól felépített és elvégzett felkészülést szerencsés meccsek követték, ami minden játékosnak meghozta az önbizalmat.

Az angolok elleni meccs nézőtéri incidensei szerzőinket véleménycikkek megírására sarkallták. Az egykori kiváló játékos, Hrutka János szerint a rasszista megnyilvánulások terén fordulóponthoz érkeztünk, amikor „ki kell mondani, hogy »ne tovább!«, hogy »elítéljük!«, hogy »elhatárolódunk!«, ezzel nem tudunk és nem is lehet azonosulni”. Haász János pedig amellett érvel – szerintem meggyőzően –, hogy a magyar történelem is számos olyan tragikus eseménnyel van tele, amely igenis indokolttá teheti a magyar szurkolók egy csoportja által újra meg újra kifütyült letérdelést, azaz a múlttal való szembenézés gesztusát.

3. Fideszes holdudvar <3 EU

Fábián Tamás és Szilli Tamás a fideszes holdudvar hagyományos, nyár végi rendezvényén, a kötcsei pikniken forgattak, és a vendégeket a magyar–uniós viszonyról faggatva úgy tapasztalták, hogy a kormánypárti elit teljes mellszélességgel EU-párti lett. Ez figyelemre méltó fordulat azok után, hogy a kormányzat évek óta hevesen támadja Brüsszelt, sőt a kormányközeli média már egy esetleges huxit lehetőségéről cikkezett az elmúlt hetekben. A zárt körű rendezvény bejárata előtt ráadásul olyanokat is sikerült szóra bírni, akik csak nagyon ritkán nyilatkoznak. Mivel Orbán Viktor ezúttal sem állt a sajtó rendelkezésére, különösen hangsúlyos kollégám Orbán Balázs államtitkárhoz intézett utolsó kérdése: „Miért lehet az, hogy a miniszterelnök megáll egy kislánynak, és interjút ad, a független sajtó képviselőinek pedig egy kérdésére sem válaszol itt?”

4. És még néhány kötelező olvasmány az elmúlt egy hét terméséből

  • Előd Fruzsina és Brückner Gergely arra hívta fel a figyelmet, hogy titokban 35 éves kaszinókoncessziót kapott a fideszes gazdasági elit két prominense, Garancsi István és Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
  • A Direkt36 legújabb anyagában arról lehet olvasni, hogy a Pegasus kémfegyvert biztosan bevetették idén is, mégpedig az Ezelenyeg.hu nevű oldal ellenzéki tulajdonosát, Páva Zoltánt figyelték meg vele tavasszal.
  • Sajó Dávid a Őszi Hacacáréról szóló cikkében arra mutat rá, hogy továbbra sem tudni, pontosan milyen cégek és szervezetek állnak a kampánycélokat is szolgáló állami road show mögött, és hogy milyen pénzből működik az egész.
  • Szépirodalmat olvasni jó, a Telextárcák sorozatból ezúttal Tóth Kinga Check-in című novelláját ajánlom szíves figyelmetekbe.

5. A múlt hét legje

A legtöbb kattintás arra a cikkre érkezett a Telexen, ami arról szól, hogy az angol futballszövetség a FIFA-hoz fordul a magyar szurkolók rasszista viselkedése miatt.

6. A hét képe

Minden héten Barakonyi Szabolcs választja ki a hét képét.

Fotó: John Macdougall / AFP
Fotó: John Macdougall / AFP

A hét képén Angela Merkel éppen távozik a német parlament alsóházának üléséről szeptember 7-én, kedden. A visszavonuló politikus szerint a következő választás azért is különleges, mert Németország második világháború utáni történelmében először nem indul a hivatalban lévő kancellár. Ez idő alatt szintén nem fordult még elő, hogy a Merkel-féle Kereszténydemokrata Unió (CDU) és testvérpártja, a Bajor Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségének támogatottsága 20 százalék alá csökkent volna. „El kell hárítani a keletnémet állampárt utódszervezetével együttműködő kormány megalakulásának veszélyét Németországban a szeptember 26-i szövetségi parlamenti választáson” – hangsúlyozta a német kancellár kormányfői pályafutása utolsónak tervezett parlamenti beszédében.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!