Filmet készítenek Dennis Rodman hírhedt Las Vegas-i kiruccanásáról

2021. augusztus 31. – 21:08

Másolás

Vágólapra másolva

Nagyjátékfilmet készítenek Dennis Rodman legendás 48 órájáról, amikor eltűnt a Chicago Bulls edzéseiről, hogy később Las Vegasban kössönki. A Rolling Stone írja, hogy a Lionsgate stúdió által készülő filmnek maga Rodman lesz az egyik producere, és az ő szemszögéből mesélik el ezt a bizarr két napot, illetve azt, ahogy örök barátságot kötött a saját asszisztensével.

Az 1997/1998-asok szezon közepén Rodman nagyon nem játszott jól, ezért Phil Jackson vezetőedző kimenőt adott a játékosnak, hogy kicsit összeszedhesse magát. Rodman erre Las Vegasba utazott, és nem tért vissza a csapathoz az előre kijelölt időpontban. Végül Jacksonnak és Michael Jordannek kellett utána utazni, és visszavinni a balhés játékost Chicagóba.

A Rolling Stone szerint a film nem fog minden tényhez ragaszkodni, így a vegasi kiruccanás a történet szerint nem a szezon közepén, hanem a '98-as NBA-döntőn történik majd meg. Aki viszont látta a Netflix nagysikerű Last Dance dokusorozatát a Michael Jordan-féle Bulls utolsó bajnok idényéről, az tudhatja, hogy valójában Rodman azért ment el pihenőre, mert Scottie Pippen távollétében példaértékűen kellett viselkednie a csapatban, és amikor visszatért Pippen, a játékos jelezte, hogy ideje kiengednie a gőzt egy kicsit, mert itt a felmentő sereg. Végül Jordan és Jackson két napot engedélyezett neki Vegasban, amiből egy többnapos tivornyázás lett többek között Carmen Electra színésznővel.

Rodman mellett Phil Lord és Christopher Miller a producerei a filmnek, akiknek a nevéhez olyan filmek fűződnek, mint a 21 Jump Street, A Legó-filmek vagy a Han Solóról szóló Star Wars-film.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!