Hogyan lehet forintosítani egy emberi életet?

2021. augusztus 14. – 18:43

Hogyan lehet forintosítani egy emberi életet?
Michael Keaton és Stanley Tucci a Mennyit ér egy élet című filmben – Fotó: Monika Lek / Netflix

Másolás

Vágólapra másolva

Pár nappal a 2001. szeptember 11-i terrortámadás 20. évfordulója előtt érkezik a Netflixre a Worth (magyarul: Mennyit ér egy élet?) című dráma, amiben Michael Keaton alakítja azt az ügyvédet, aki a támadásban elhunytak családjának állapította meg az állami kártérítés mértékét.

Kenneth Feinberg (Keaton) feladata az volt, hogy igazgassa a családtagok megsegítésére kialakított állami alapot. Ami nagyjából azt jelentette, hogy ki kellett dolgoznia egy olyan rendszert, ami alapján egyes áldozatok értékét felmérte. Súlyozni muszáj volt, mert ahogy a film előzetesében is elhangzik, ha mindenki a maximális mennyiséget kapja, az bedönti az amerikai gazdaságot.

Feinberg rengeteg kritikát kapott azért, ahogyan sokáig az ügyet kezelte. 33 hónapot dolgozott pro bono a kártérítésben, közben hivatalosan létrejött a családtagok megsegítésére alapított September 11th Victim Compensation Fund, az ügyvéd pedig 2005-ben megjelentette a What is Life Worth?: The Unprecedented Effort to Compensate the Victims of 9/11 című könyvét, amiből ez a film is készült.

Keaton mellett szerepel a filmben Stanley Tucci, aki az ügyvéddel szembemenő Charles Wolfot alakítja. Wolf is egy létező ember, aki az alap kezelésének egyik leghangosabb kritikusa volt. Feltűnik még a filmben Amy Ryan és Marc Maron is. A Mennyit ér egy élet? rendezője Sara Colangelo (A tanítónő), a premierje eredetileg a 2020-as Sundance-filmfesztiválon volt. Szeptember 3-án kerül a Netflixre.

Az előzetese:

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!