Mi lenne, ha random Marvel-történeteket nézhetnénk?

2021. augusztus 12. – 05:11

Másolás

Vágólapra másolva

A Disney sorra gyártja a Marvel-filmek univerzumába illeszkedő tévésorozatokat (WandaVision, Falcon and the Winter Soldier, Loki), és hamarosan jönnek az új filmek, amik a Bosszúállók történetét viszik tovább. Ebből valamennyire kilóg a Marvel-Disney animációs sorozata, a What If…?, ami éppen azzal a gondolattal játszik el, hogy mi lenne, ha másként történtek volna az események, mint ahogy a filmekben. És mindezt animációs stílusban, hogy még inkább azt az érzetet keltsék, hogy ennek a produkciónak csak kevés köze van a mainstream Marvelhez.

A What If…?-képregénytörténet 1977-ben jelent meg, és azóta rendszeresen jönnek ki ezzel a címmel ellátott alkalmi részek a Marvelnél. Ezek nem csak szimplán eltérnek a jól ismert kánontól, hanem direkt azzal a gondolattal játszanak el, hogy mi lett volna, ha egy adott történetben egy-egy kulcsjelenet másként történik.

Mi lett volna, ha Pókember csatlakozik a Fantasztikus Négyeshez? Mi lett volna, ha sohasem hozzák létre Ultront? Mi lett volna, ha Rozsomák az alkoholtilalom idején a Megtorló szerepét ölti magára az 1920-as évek Chicagójában?

Ez a sorozat egyértelműen a képregény-geekekre céloz évtizedek óta, akik mindenféle fórumokon olyanokról vitatkoznak, hogy Thor vagy Hulk nyerne egymás ellen, vagy mi lett volna, ha az eredeti X-Men tagjai meghalnak az első küldetésükön. Ezek már annyira marginális témák, amivel a laikus olvasókat nem igazán lehet behúzni, a Disney mostani sorozata azonban mégis megpróbálkozik ennek az adaptálásával.

A Marvel részéről teljesen érthető, miért pont ezt a koncepciót választották. Itt végre nem kell Kevin Feige-nek újabb produkciók történeteit összekötögetni 35 másik film sztorijával, hanem a készítők bátran szabadjára engedhették a fantáziájukat úgy, hogy az animációnak köszönhetően még az eredeti színészekre sincs feltétlenül szükség, bátran használhatnak mindenféle karaktert. A bátran itt annyit tesz, hogy minden eddigi Marvel-mozifilm történetét és karakterét érinthetik csak, szóval X-Menre vagy Fantasztikus Négyesre még nem igazán lehet számítani.

Első résznek rögtön maradtak egy klasszikusnál.

Mi történt volna, ha annak idején nem a csenevész Steve Rogers, hanem Peggy Carter ügynök kapja meg a szuperkatona-szérumot?

Szinkronhangnak a sorozatokból vagy filmekből ismerős színészek egy része (Hayley Atwell, Dominic Cooper, Sebastian Stan) visszatért, de például Chris Evans nem, így Steve Rogers hangját más adta. Na nem mintha ez bármit is számítana, mert a közel félórás epizód igazából már csak a hosszúsága miatt sem tudna annyi mély tartalmat adni, mint egy film vagy sorozat, ráadásul minden epizód egy önálló történetet mesél el. Hogy ezek majd kapcsolódnak-e valamennyire egymáshoz, ahhoz ismerni kell a Loki-sorozatot, de inkább nem fárasztanám a kedves nézőt fiktív multiverzumos handabandából, mert elijesztheti a laikusokat.

Az első rész alapján egyértelműen arra kell számítani, hogy a What If…? egy könnyedebb, súlytalanabb produkció. Az írás és a dialógusok kicsit bénácskák, az epizód alapvető bonyodalma iszonyatosan erőltetett és unalmas, cserébe bőven akad látványos akció, például amikor a brit zászlós pajzzsal hadonászó Captain Carter jazzre dobálja ki a náci katonákat a repülőikből. Az animáció még megér pár külön gondolatot, mert ezen a vonalon a Disney meglehetősen távolságtartó a Marvellel. Néhány, inkább gyerekeknek szóló rajzfilmsorozaton és a bántóan alulértékelt Hős6oson kívül nem igazán dolgoztak még ebben a világban (az Irány a pókverzum! Sony-gyártás). Most viszont egész meglepő, hogy megpróbálták valahogy a tradicionális képregényrajzolást modern 3D-s animációval keverni, ami miatt az akció és néhány jelenet kifejezetten jól néz ki, cserébe a karakterek arcáról annyi érzelmet lehet leolvasni, mint egy régi videójáték ezredik karakteréről.

Összesen 10 rész jön majd ki a What If…?-sorozatból, de aki nem mániákusan követ minden Marvel-produkciót, hogy ne maradjon le egyetlen apró részletről sem, annak simán kihagyhatónak tűnik. Ez inkább csak egy ujjgyakorlat a Disney-től, meg egy kicsi időhúzás, amíg ősszel beindulnak a dolgok, és jön a mozikba a Shang-Chi, az Eternals, az új Pókember, illetve két új tévésorozat is, a Hawkeye és a Ms. Marvel. Addig heti fél órában belefér, hogy alternatív történeteket nézzünk már jól ismert szuperhősös sztorikból, de itt most szó sincs arról, mint a Loki vagy a WandaVision esetében, hogy a Disney+ már megint belenyúlt a tutiba.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!