2021. augusztus 8. – 08:01
frissítve
A magyarországi alkoholfelhozatal végre eljutott odáig, hogy nem kell körbehuhogni valamit, aminek a komlóíze van, meg nem is kell megdobálni senkit nagy, vaskos téglákkal, amikor egy szórakozóhelyen fennhangon azt mondja, hogy ő bizony csak és kizárólag IPA-t hajlandó fogyasztani. 2021 van, menj oda a pulthoz, és kérj egyet, haverom.
A választék még a semmilyen közértekben is tud izgalmas lenni, köszönhető azoknak a söróriásoknak, akik jó pár év lemaradással, de megrázták magukat, és reagáltak azokra a folyamatokra, amik három-négy szinttel alattuk elkezdtek feltörni. Azok pedig már lassan kezdenek ugyanazokra a polcokra jutni, mint azok az óriások, akikről azt gondolhatják, nem velük veszik fel a versenyt.
Úgyhogy mivel ott tartunk, hogy egymás konkurenciája egy mamutcég legújabb söre, az újításként behozott alkohol szóda, és egy dizájnban és névben erős craft sör, megkóstoltunk párat, amit mindenféle cég a nyárra lőtt be a fogyasztó közönségnek.
Borsodi Tropical Ale
Kiskorom meghatározó szörpélménye volt a jaffa, amiről mai napig nem tudom, hogy micsoda volt pontosan, csak azt, hogy amíg nem volt az országban Fanta vagy Mirinda, ezzel hitegettük magunkat, hogy olyan, mint a nyugat. Most megtudtam, hogy a jaffa az valószínűleg a Borsodi Tropical Ale-hez áll legközelebb manapság, amiben van narancs, guava és maracuja kivonata is. Ettől a kombótól van egy multivitaminos érzete is, amikor nem tudjuk eldönteni, hogy egy rostos üdítő az most egzotikus gyümölcsökből készült vagy répából és tökből. Az utóíze ugyanolyan keserű, mint a nyár vége, amikor úgy sejtem, hogy a tropical ale elmegy őszi-téli-tavaszi álmot aludni. Sokféleképpen meg lehet idézni amúgy az ember otthonában a trópusi hangulatot, ha a Poolsuite (a nemrég átnevezett Poolside.fm) elindítása 10/10, a pálmafás tapéta az 7/10, akkor a Borsodi Tropical Ale az egy 3/10. (A cikk írása után elindultam keresni még ebből a sörből, hogy legyen fotónk róla. Nem találtam sem dohányboltban, sem élelmiszerboltban, csak és kizárólag Sparban.) (kd)
Talán emlékeznek még, hogy a kilencvenes években a telelambériázott ebédlők esztétikai tunningja sok esetben abban csúcsosodott ki, hogy trópusi tengerpartos plakáttal borították be az egyik falat. Na, a Borsodi Tropical Ale-je hasonló élmény, csak ízben, és ezzel a lényeget el is mondtam, azt hiszem. Mostanában amúgy előszeretettel aggatják a tropical jelzőt különféle alkoholos italokra, azon belül a sörökre is, és nyomják tele mondjuk mangópürével, hogy tessék, ez a trópusi feeling. Itt az első kortyok után nehéz volt eldönteni, hogy ez az ital valójában mi is akar lenni, de az egésznek a lecsengése is annyira jellegtelen és szomorú volt, hogy nem is nagyon agyaltam tovább a kérdésen. (lovasg)
Borsodi Gyömbér Ale
A gyerekkor és a felnőttkor közötti különbséget szépen le lehet írni azzal, ahogy az ember a gyömbérhez viszonyul, ha bejött neki a Canada Dry tinikorában, akkor lehet, hogy felnőttkorában már egy-egy pici darabot nyersen ropogtat főzésnél, vagy mondjuk már rég átnyergelt az Old Jamaica-féle szúrós gyömbérüdítőre. Ha nem lenne világos, ez az „ember” én vagyok, szerintem a gyömbér csodálatos dolog, több dologba kellene beleszuszakolni, batyuba, rétesbe, pörköltbe, én még szoktam húslevesbe is tenni, úgyhogy ezzel csak azt akarom mondani, hogy nekem a Borsodi Gyömbér Ale a két véglet közé esik, de valahogy egyiket sem tudja igazán kielégíteni. A gyömbér íze halványan felsejlik, de nagyjából csak miután lenyeltük a kortyot, az egész sehol nincsen mondjuk a Tropical Ale brutális aromarobbanásához képest. (kd)
Rögtön megüt a Canada Dry-os retró, ahogy beleszagolok, ezen túl viszont már alig jön valami a gyömbér szúrósságából, maximum az utóízben lehet valami arra emlékeztetőt érezni, de azt is nagyítóval kell keresni. Azt hiszem, a gyömbéres-alkoholos lötty a leginkább helytálló meghatározás, tipikusan az az ital, amit nem szabad sokáig tartogatni felbontás után, mert amint kicsit melegedik, ihatatlanná válik. (lovasg)
Horizont Selfish Games Session IPA
A budapesti főzde söre a Session IPA-kategóriában versenyez, amiről nagyon leegyszerűsítve annyit érdemes tudni, hogy IPA-khoz képest alacsonyabb alkoholtartalmú, tehát nem az a fajta, amitől rögtön fejreáll az ember, mint a manapság kraft sörös vonalon nagyon futó dupla vagy tripla IPA-któl, és ez nem is feltétlen baj a 30-35 fokban. Ez a mostani darab 4,6%-os, és valóban könnyen csúszik, bár nekem rögtön az jutott eszembe, hogy elférne benne nagyon egy picivel több szénsav, de ez nyilván ízlés kérdése. Kétfajta amerikai komlóval van megtámogatva (Simcoe és Mosaic), ezek nem rúgják orrba az embert, semmi agresszív ízvilág, a korty után azért kellemesen ottmarad a komló aromája a szájban, viszont nem esik túlzásokba. Különösebb megfejtés elé nem állítja azokat sem, akik nem élik a kraft söröket. A főzdénél és a sörkülönlegességeket forgalmazó boltokban fellelhető. (lovasg)
A legjobb a Horizont sörében az, ami tesztelőként a legrosszabb. Egyszerűen nincs mibe kapaszkodni, amikor írni akarsz róla, finom, működik, komlóíze van, gyorsan csúszik, aztán nem marad az ember nyelvén örökre, nincsen rossz utóíze, semmi költői kép nem jut eszembe róla. Innám még. (kd)
Horizont Sour Series – Guava & Lychee Sour Ale
Megmondom őszintén, nem nagyon tudom, a licsinek milyen íze van, csak annyi van meg, hogy egy tüskés here a termés maga, amit szét kell pattintani, és akkor ki lehet belőle nyalintani a zselés belsőt, és hát köszönöm szépen, inkább harapnék egy almába. A Horizont savanyú söre sem hozta meg különösebben a kedvem, a guavával keverve csak egy nagy, általános citrombaharapás, ami összehúzza a számat, az arcomat Popeye-alakba rántja, és azt mondom, hogy tyűha. Nem volt annyira élvezetes, mint a tényleg pompás doboza alapján gondoltam volna. (kd)
A savanyú sörös dili már egy ideje tombol a kraft sörök világában, és a guavás-licsis kombó jól jelzi, hogy hol is tartunk valójában ebben a dilizésben jelenleg. Ennél a sörnél az első korty rendesen összerántja az ember arcát, ahogy egy jó sourhoz illik, utána viszont elég hamar szertefoszlik minden remény, amit az egzotikum iránt tápláltunk, mert gyors lejtmenetbe indul az ízélmény. Amolyan lakossági savanyú sörnek mondanám, aki ki akarja próbálni, mi fán terem az ilyesmi, annak belépőnek talán jó. (lovasg)
Dealbreaker Clickbait
A Clickbait doboza maga is meglepődik azon, hogy egy olasz pilsner, de nekem, egyszerű sörivónak a nagyon nagy truváj egyszerűen nem derül ki. Finom, bubigazdag, de ha ki kellene tölteni egy vaktesztre, meg lennék lőve, hogy kiemeljem a sorból. Ha már egy ilyen nevet adnak neki, akkor egy hűhát szeretnék, nem picit csalódni, és átváltani másra, bár kétségtelen, hogy a névadása erre való. (kd)
Nem szeretem a sörforradalom szót használni, szóval nevezzük inkább a kraftsörök térnyerésének, hogy újabban a hipermarketekben is egyre nagyobb számban jelennek meg a mikrofőzdék sörei, ezek közül az egyik a Dealbreaker, aminek a Clickbait nevű italian pilsnere bukkant fel valamikor a nyár elején. De álljunk meg egy kicsit, mert a pilsnerről inkább a csehek vagy a németek jutnának az ember eszébe, nem az olaszok. A dologban van egy kis csavar, ugyanis a zsáner a kraft sörök bölcsőjének számító Kaliforniából származik, az ottani sörfőzők az olasz élményeikből, az olasz sörfőzők technikáiból merítettek saját söreikhez, és hozták létre az olasz pilsner intézményét. A Clickbaitnél az átlagnál talán kicsit ködösebb látvány fogad minket, az első korty után támad az édeskés malátás íz, aztán kellemesen jönnek a komlók, mert azokból van benne rendesen, és hamar le is csúszik. Ideális menekülősörnek mondanám, arra az esetre, ha az átlag lager helyett valami másra, de nem egy nehezebb ipára vágynánk. (lovasg)
WAI Moment Tropical Crew
Csúnyán elbukta az első magyarországi hard seltzer holdraszállását a Borsodi, a Molson Coors-szal közösen készített WAI csak hónapokkal a Dreher-féle Viper után érkezett meg, és jelenleg az alkoholos szóda piacát ennyivel el is lehet itthon intézni. A WAI dobozán olyan angol mondatok szerepelnek, amiket leginkább személytelen Airbnb-lakások még személytelenebb nappalijában szoktak nagybetűkkel kiírni („Let's watch the sunset... Let's just do nothing at all”), ami, hát hogy is mondjam, nem arra készített fel, hogy egy karakteres italt bontok ki. És nem is az, bár a karakter hiánya itt kifejezetten előny. Bontás után azonnal hozza a cefreszagot a WAI, de az íze egyáltalán nem olyan taszító. Leginkább ahhoz tudnám hasonlítani, amikor iszik az ember egy limonádét, de valaki ott hagyott az alján egy kis mosogatószert, amitől olyan, mintha még intenzívebben lenne citromos vagy narancsos vagy bármilyen déligyümölcsös. De ebben a költői képben a mosogatószer nem mérgező, ezt most leszögezem. Azt is, hogy a WAI-t fogyasztani nem volt olyan lórúgás, mint a Vipert, legalább is ízre, hatásra meg eldöntheti a kedves olvasó, mert a 33 fokban bevertem egyet, aztán leültem ezt a bekezdést megírni. (kd)
Eddig hagytam magam mellett elszáguldani a seltzer-őrületet, úgy gondolva, hogy nem hagyok ki semmi különöset, úgyhogy nem biztos, hogy a WAI Tropical Crew-jával kellett volna jegyet váltani erre a vonatra. A doboz felpattintása után már-már bántóan szeszes illatok ütnek meg, de ettől függetlenül ízre egyáltalán nem vész, az alacsony alkoholtartalom miatt könnyen csúszik, kicsit gejl, édeskés íz marad utána. Könnyű rajta túllépni, bár ha jól értem a seltzer-életérzést, nem is szándékozik komolyabb élményekkel, elgondolkodtató ízekkel megajándékozni a fogyasztót. (lovasg).