Remek dolog a szülés, de azért a négynapos vajúdás elég kemény volt Mihalik Enikő szerint

2021. július 26. – 11:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hosszú, 17 perces videoblogban számolt be részletesen a világszerte ismert magyar modell, Mihalik Enikő a szüléstörténetéről, július 16-án hajnalban ugyanis világra hozta – a terveknek megfelelően – az Egyesült Államokban Korányi Dávidtól, Karácsony Gergely városdiplomáciai főtanácsadójától fogant kislányát. A videóból kiderül, hogy

  • 2021. 07. 12-én kezdett görcsölni a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeumban,
  • másnap bementek a kórházba, miután már 24 órája szenvedett, de hazaküldték,
  • pénteken kellett volna visszamenjenek NST-re, de a férje csütörtökön este, amikor már olyan erősek voltak a fájásai, hogy nem bírt normálisan levegőt venni, hangosan jajgatott, bevitte a kórházba Mihalikot, ahonnan nem küldték haza, mert már félúton járt a tágulásban,
  • mégis kért epidurális érzéstelenítést, és pénteken hajnali kettő után meg is született a kislányuk a hatodik görcs után.

„Még egyszer elmondom, hogy a hétfőtől csütörtök estig otthon átélni ezeket a fájásokat, nem tudni, hogy vajon ezek átalakulnak-e (…) igazi vajúdásba vagy megszűnnek, vagy meddig fognak tartani, és nem tudni aludni, nem tudni rendesen enni, inni, az azért elég kemény volt. És talán azt kell, hogy mondjam, hogy hiába végeztem felkészítést, hiába volt dúlám, nekem erről senki semmit nem mondott. Mindenre fel voltam készülve, mindenféle szarra, hogy majd ez rossz lesz, hogy az félre mehet, hogy semmi nem megy majd a terv szerint, a legrosszabb, minden előttem volt, de ez az egy teljesen ismeretlen volt számomra is, számunkra is, nem is hallottam, nem is tudtam róla, úgyhogy nézzetek utána, mert állítólag nagyon sok nővel megesik vagy előfordul” – mondta azzal együtt, hogy bárhogy is volt, megérte.

A 33 éves modell márciusban számolt be arról, hogy férjhez ment Korányihoz, aki 11 hónappal a megismerkedésük után kérte meg a kezét. A párt Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere adta össze, pontosabban a beszédet ő mondta, ám a házasságot egy anyakönyvvezető hitelesítette. Mihalik Enikő már márciusban azt mondta, hogy a lányuk New Yorkban fog megszületni, és a következő három évet ott töltik majd, illetve ingáznak Budapest és Amerika között.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!