Újra lehet majd focit nézni szeptembertől az RTL-en

2021. július 07. – 12:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Megállapodott az RTL Magyarország az UEFA-val, szeptembertől a csatorna közvetíti az Európa-liga és az Európa Konferencia Liga következő három szezonjának mérkőzéseit – olvasható a csatorna közleményében.

Ez azt jelenti, hogy 14 estén keresztül az adott játéknap meccsét élőben közvetítik majd, míg a forduló egyes meccsei csak az RTL Most+ online felületén lesznek megtekinthetőek. A fordulók összefoglalóit szakértők bevonásával elemzik majd a stúdióban.

„Az UEFA Európa-liga és az UEFA Európa Konferencia Liga a kontinens második számú kupasorozata az UEFA Bajnokok Ligája után. A kupát szezononként klubcsapatok számára rendezik, ahová saját nemzeti bajnokságukon, illetve nemzeti kupameccseiken keresztül szerezhetnek indulási jogot”

– olvasható a közleményben.

Amennyiben több magyar klub is kijut valamelyik tornára, úgy az ő mérkőzéseiket is közvetítik majd az RTL Magyarország platformjain.