A vidéki hentesek kavarásából nem lesz se magyar Fargo, se magyar Breaking Bad

2021. július 7. – 19:27

frissítve

A vidéki hentesek kavarásából nem lesz se magyar Fargo, se magyar Breaking Bad
Kádas József A hentes című sorozatban – Fotó: RTL Sajtóklub

Másolás

Vágólapra másolva

Cseles dolog egy olyan sorozatról írni, aminek csak egy része van, és nem azért, mert várni kell a többire, hanem mert nem készült belőle több. A hentesből ez az árva epizód létezik még csak, és az RTL elvileg évekig azt kommunikálta, hogy akár még lehet belőle egy saját gyártású sorozat is, ha sikeres lesz. A hentes volt az első nyertes ötlet a HypeWriter nevű, 2018-ban a Paprika Studios gyártócéggel közösen kiírt forgatókönyv-fejlesztő pályázaton, a pénzdíj mellett a nyeremény része volt az is, hogy az RTL valamelyik csatornáján műsorra fogja tűzni. Nehéz lesz a sikerét mérni, mert nem adásba került, hanem az RTL fizetős streamingoldalára.

A pitchet személyesen nem hallottam, csak 2018-as sajtóbeszámolókra lehet hagyatkozni, de a végeredmény nagy vonalakban egyezik azzal, amit a Magyarországon élő Declan Hannigan és Andrew Hefler prezentáltak: egy vidéki hentes meghal. Hogy miért és hogyan, az flashbackekből derül ki, az alkotók pedig egy Fargo-szerű világot képzeltek el. Ebből a struktúrát sikerült átmenteni, A hentes tényleg azzal kezdődik, hogy meghal egy hentes, bár akkor még nem tudjuk, hogy az a hentes A hentes, vagy csak egy másik, általános hentes. Mindenesetre valaki fogja a minden bizonnyal ÁNTSZ által bevizsgált bökőt, és megszúr egy férfit, aki kísértetiesen hasonlít Sazabio Instagram-humoristára. Az elkövető elmenekül, a férfi összerogy, és látjuk a visszaemlékezéseit, ami stílszerűen egy temetéssel indul.

A temetés viszont nem az övé. A megszúrt férfi Karcsi (Kádas József), a temetésen pedig a hentesbolt előző tulajdonosától, Miklóstól veszek búcsút. Mivel Miklóst Csuja Imre alakítja, el tudjuk egészen pontosan képzelni, hogy milyen karakter: cigizik, gyanúsan néz, szuszog, ha kell, rendőrök arcába ordibál különböző engedélyekről, és ezek alapján nagyjából azt is be lehet lőni, hogyan fogja érni a halál.

Kolnai Kovács Gergely, Kerekes Éva és Csuja Imre – Fotó: RTL Sajtóklub
Kolnai Kovács Gergely, Kerekes Éva és Csuja Imre – Fotó: RTL Sajtóklub

Miklós nem egy kedves ember, cigányozik is, ha úgy tartja kedve. Ez nem a temetésen derül ki, hanem még korábban, ugyanis A hentes nem elégszik meg azzal, hogy egy adott pontra ugrik az időben, hanem visszamegy egészen 2014-ig, ahol megjelenik Karcsi a falusi hentesboltban, hogy van eladó magyar hús nála. Miklós a feleségéhez, Ágneshez (Kerekes Éva) irányítja, aki először ad neki egy próbafeladatot, aztán nemsokára biztos megélhetést is.

Karcsi aztán fogja magát, és szép lassan beépül a hentescsalád életébe, és ha bárki ebben a pillanatban azt gondolná, hogy van itt valami finomkodás, a dagadó az igazából kábszi, vagy a kolbászba gyémántokat töltenek, a fasírtba emberhús kerül, hát ilyesmi nincsen. Karcsi nem egy alvilági birodalomba épül be, nem kezd el herbált főzni disznózsírból, nem kopogtatnak a rendőrök a hűtőpulton, hogy az úr ugyan miben sántikál. Egy vicces pillanatban viszont megtraffipaxozzák, mert annyira nincs mit tenni a kis faluban, hogy a rendőrök a gyalogosokat mérik. A hentes – legalább is az első részében – nem is igazából tűnik bűnügyi sorozatnak, annak ellenére, hogy oda való karakterek tűnnek fen benne. Ez nem a magyar Breaking Bad vagy a magyar Ozark, még ha azoknak a jeleit is mutatja magán.

A nagy kérdés Karcsi figurája, hogy ki is ő, és honnan jött. A hentes első részének végefelé nem egy, hanem rögtön kettő óriási lebegtetést kapunk a személyiségéről: egy gyorsan összevágott flashbacket arról (igen, a negyedik idősíkba kukkantunk bele), hogy valami nagyon súlyos dolog történhetett egy hűtőkocsinál, aminek ő szemtanúja, vagy a részese lehetett. Amint Karcsi kirázza magát a flashbackből, rögtön jön egy addig ismeretlen szereplő, és azt mondja a főszereplőnknek: te nem a Karcsi vagy. Ami azért érdekes, mert van olyan karakter, aki emlékszik rá a saját gyerekkorából.

Karcsi szerepében Kádas József tényleg egy rejtély, de nem mindig a jó értelemben. Elvileg ő lenne az antihősünk, de mivel a múltjából tényleg egy óriási szelet hiányzik, nehéz megérteni, hogy mit miért tesz. Kerekes Éva a hentescsalád kvázi fejeként szuper, és az ő vonala azonnal érthető: negyven évet elpazarolt arra az életéből, hogy egy elég elviselhetetlen ember mellett vezetett egy hentesboltot. És még a balfék fia, Erik (Kolnai Kovács Gergely) sem volt képes átvenni az üzletet, bár nem is tűnik különösebben alkalmas embernek.

A hentesek dinasztiája mellett A hentes egy másik is családról szól, ahova Karcsi totálisan máshogy épül be, Földes Eszter karakterén keresztül. Ez egy olyan család, ahol a börtönigazgató édesapát Alföldi Róbert alakítja, feleségét pedig Hegyi Barbara, és mindketten pontosan olyanok, ahogy egy ilyen sorozatban látni szeretném a szomszéd családot. Alföldinek például meglepően jól áll, hogy egy gyanakodó büntetésvégrehajtó, aki sanda szemekkel néz a lánya körül sertepertélő hentesre.

Hegyi Barbara, Alföldi Róbert és Földes Eszter – Fotó: RTL Sajtóklub
Hegyi Barbara, Alföldi Róbert és Földes Eszter – Fotó: RTL Sajtóklub

De amennyire jók a színészek, annyira tud A hentes néha rátaposni a bénafékre. Almási Sándor belépőjét valószínűleg úgy írták meg, hogy ő legyen a furcsa, potenciális pszichopata, de a jelenete alapján inkább csak egy idegesítő vevő a pultnál, aki csinál egy fotót arról, hogy a pult mögötti két tini egy gumikesztyűbe rámolja a darált húst. A falusi piac dizájnja egészen idegen, és akkor még nem is kellett hallgatni a jópofáskodó Mátyássy Bencét, aki egy koponyával hadonászik és mintha kukorékoló hangon próbálna viccelődni. Egy szexjelenet pedig annyira modorosan kezdődik, hogy szinte örülök is, hogy elvágnak onnan.

A béna dolgok azért szúrnak szemet néha, mert A hentes egyébként teljesen profin néz ki. A különböző idősíkokat nem lehet a fényelés miatt összekeverni, Mátyássy Áron rendező (Aranyélet, Víkend) egyszer még egy menő lassított felvételt is elereszt, a magyar vidékből pedig nem valami földhözragadt, hanem valami elemelt, eltúlzott dolog lesz, mint egy westernben. A baj vele csak az, hogy attól, hogy jól néz ki, és jól van elkészítve, még nem feltétlenül érdekes, és A hentes folyamatosan küzd azzal, hogy fenntartsa a néző érdeklődését. Vannak pillanatai, amikor sikerül, de amikor az első résznek egy montázzsal van vége, ami minden egyes fontos szereplőt végigmutat, akkor nem biztos, hogy mindenkinek a sorsára kíváncsiak lennénk a továbbiakban.

A hentes az RTL Most+ szolgáltatásán látható.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!