2021. május 22. – 23:50
Vagyunk páran, akik úgy gondolják, hogy ha az elmúlt 20 évből kellene kiemelni a legjobb videójátékos márkákat, akkor a Mass Effect nagyon sokunknak szerepelne a listáján. Lehet azt mondani, hogy az eredeti trilógia a videójátékokban körülbelül annyira meghatározó, mint a filmeknél az első Star Wars vagy A gyűrűk ura. Most megjelent az eredeti trilógia felújított változata, ami inkább csak egy kiadós ráncfelvarrás, egy úgynevezett remaster, ami pont arra jó, hogy lassan 10 évvel a lezárása után egy kiadósat lehessen nosztalgiázni.
A Mass Effect története sosem volt problémamentes, azonban az elmúlt évek különösen rosszul sikerültek az EA alá tartozó Bioware fejlesztőinek. A Mass Effect 1 (2007) és a Mass Effect 2 (2010) óriási siker volt, a Bioware-t pedig mindenki a legmenőbb stúdiók között emlegette, akiknek sikerült a szerepjátékos alapokra egy fantasztikus világot létrehozni. Azonban a harmadik játék (2012), amellyel az évek óta folyó történetet igyekeztek lezárni, hiába sikerült jól, a stúdió több olyan kétes döntést is hozott (egy esszenciális karakter első napi letölthető tartalom mögé rejtése vagy a trilógiát lezáró történeti opciók egysíkúsága), ami kicsit elrontotta az ünneplést.
Pedig a Mass Effect egyértelműen az egyik legerősebb eredeti videójátékos márka lett ebben az időszakban, és nem is volt kérdés, hogy az EA addig feji ezt a tehenet, amíg lehet. Ki is hozták 2017-ben a Mass Effect: Andromeda című, kvázi folytatást, amit hiába vártak milliók, óriási nagy csalódás lett. Nem csak a rettenetes arcanimációk miatt, hanem mert szinte semmi nem maradt a játék eredeti hangulatából, és a trilógia lezárásának figyelmen kívül hagyásával voltaképpen teljesen súlytalanná tették a történetet, és az erre felhúzott világot. Félő is volt, hogy a Bioware következő játékának még látványosabb bukásával lőttek a stúdiónak, és az egész Mass Effectnek is, azonban most már tudni, hogy az EA folytatja a franchise-t a következő években, és a lehető legjobb megoldást találták meg arra, hogy az elmúlt években kialakult általános rossz szájízen változtassanak:
kiadták az első három játékot egybe csomagolva, felújított grafikával és más apróbb változtatásokkal.
Óriási divatja van mostanában annak, hogy klasszikus vagy kultikus videójátékokból remake-ek vagy remasterek készülnek, legyen szó a Final Fantasy VII-ről, az első két Maffiáról vagy az egészen töléletes Tony Hawk-újrakiadásról. A mai popkultúra már jó pár éve a remake-ek, rebootok, spinoffok és folytatások rendszerében működik, szóval semmi meglepő nincs abban, hogy ez a trend a videójátékokat is elérte.
Galaktikus civilizáció
A Mass Effect a jövőben játszódik, ahol az emberiség egy idegen technológiának köszönhetően ki tudott lépni a Naprendszerből, majd pillanatokon belül egy hatalmas galaktikus közösség legfiatalabb tagjai között találta magát. Az évezredeken át magányos emberiség mindenféle idegen faj között volt kénytelen diplomáciai és katonai kapcsolatokat építeni, és új fajként beilleszkedni ebbe a galaktikus közösségbe. A beilleszkedés egy fontos pontja a főhős, Commander Shepard, akinek kalandjain keresztül megismerjük ezt a rettentően részletes és fantáziadús scifi-világot, és azokat a veszélyeket, amelyek nemcsak az emberiségre leselkednek, hanem az egész bolygóközi civilizációra.
A játék alapvetően egy fedezékből fedezékbe vonulós, kis kommandós csapatot irányítós akció-RPG, de biztos vagyok benne, hogy a kultikus státuszt nem a játékmenet miatt érdemelte ki.
A Bioware a szerepjátékok nagymestere, a történetmesélés királya, a karakterépítés hercege és a dialógusírás pápája. Volt akkoriban.
Sikerült nekik egy olyan élő, lélegző, jól bejárható és interaktív univerzumot létrehozni, ahol az ember gyakran érezhette azt, hogy az akciójelenetek helyett inkább beszélgetne az űrhajója pilótájával, olvasgatná a fiktív idegen bolygók leírásait vagy megpróbálná felszedni a legénysége valamelyik tagját, ami így visszagondolva munkahelyi összeférhetetlenségnek tűnik, de hát kit érdekel, amikor olyan jó pasik, csajok és egynemű fajok képviselői vannak a hajónkon, mint Garrus Vakarian, Miranda Lawson vagy Liara T'Soni.
Egy jó szerepjáték alapja ugyanis mindig az, hogy a főhős mellett legyenek emlékezetes és szerethető karakterek, akikhez a sok tízórányi játékidő után elkezdünk kötődni. Ráadásul a Mass Effect egy olyan játék, ahol a történet nem lineáris, a döntéseinknek súlyos következményei vannak a jövőre nézve, és ezeket a szerethető kis űrlényeket el is veszíthetjük, ha rosszkor a rossz megoldásokat választjuk. Az első három játék annyira kapcsolódik egymáshoz, hogy a mentésünket tudtuk folytatni a következő részben, tehát előfordult olyan, hogy az első játékban félresikerült dialógusnak évekkel később, a befejező részben jelentek meg a következményei.
Ez olyan kötődés alakított ki a játékosokban, amire szerintem meglehetősen kevés játék képes. 2007-től 2012-ig követhettük, hogy a döntéseinknek köszönhetően hogyan alakul az emberiség, a galaxis, Shepard, a Normandy hajó és legénységének története, köztük olyan karakterekkel, akik a kezdetektől az utolsó pillanatokig velünk voltak. Vagy útközben elhullottak. Éppen ez az egy apró momentum, ami idézőjelbe teszi a remaster újrajátszását.
Képes leszek ennyi év kötődés nélkül úgy játszani, hogy ne akarjak kedves lenni a legénységemmel, és egy zordabb, sötétebb történetszálat vinni tovább?
A Mass Effectnek ugyanis van egy olyan funkciója is, hogy a sima dialógusopciók mellett választhatunk úgynevezett paragon vagy renegade opciók közül. Ezek olyan szélsőséges válaszok vagy reakciók, amitől elkezd nőni a paragon/renegade skálánk, ez pedig meghatározza, hogy mi egy már-már angyalszerű szent hős vagyunk, aki a légynek sem tudna ártani, vagy egy született rosszfiú, aki mindenkit elküld a fenébe, ha épp olyan kedve van. A személyiségünk pedig meghatározza a világgal és legénységgel való kapcsolatunkat, ami kihat a történetre is.
Hogyan tudnék élni nélküled?
Éppen ezért a remaster egy klassz kis projekt, és az első játék különösen jól néz ki az eredeti 2007-es kiadáshoz képest, de van egy óriási probléma, ami valószínűleg mindenkit érint, aki annak idején agyonjátszotta a Mass Effectet. Végig akarom én ezt vinni újra elölről azok után, hogy ezt már 5-6 alkalommal megtettem a maga idején?
Az eredeti trilógiában éppen az volt a pláne, hogy mivel szinte minden beszélgetést és küldetést többféleképpen lehet megcsinálni, akár 2-3-szor is végig lehetett úgy játszani a trilógiát, hogy eltérő eredményeket és történeteket kapjunk. Így tettem én is annak idején, csakhogy
annyira szerethető figurákból áll a csapatunk, hogy egyszerűen képtelen voltam seggfejként viselkedni.
Életem első végigjátszásánál a Mass Effect 2 végén három karakterem is meghalt a döntéseim miatt, méghozzá a három abszolút kedvencem, Legion, Thane és Garrus. Akkor ezt annyival tudtam le, hogy jól van, majd végig viszem megint, és akkor megmentem őket, most ennek a történetnek így kellett véget érnie. De akárhányszor vittem végig újra a játékokat, valahogy mindig képtelen voltam olyan döntéseket hozni, amivel árthattam volna a csapatomnak, ezért a végigjátszásaim gyakran hasonlóak voltak.
A remastert ezért arra használtam hogy kiéljem azt, amit eddig nem: egy igazi rohadékként viselkedni mindenkivel. Plusz most először női Sheparddel játszottam, hogy még vagányabban tudjam sértegetni a karaktereket. De egyszerűen nem megy, nem akarok gonosz lenni a cukin csipogó quarian gépészemmel, a szerethető behemót kroganemmel vagy a naiv asari tudósommal. Egyszerűen még ennyi év távlatából sem vagyok képes úgy játszani, hogy a legénységnek rossz legyen, és esetleg meghaljanak a későbbi játékokban. Ebből is látszik, hogy mennyire fantasztikus munkát végeztek az írók, amikor kitalálták ezt a világot.
A nosztalgiafaktor pedig rádob erre egy lapáttal. Amikor először megnyitottam a galaktikus térképet, és meghallottam a jól ismert menüzenéjét, annyira belelkesedtem, hogy egy munkanap során egész nap ezt hallgattam meló közben. Ugyanúgy benézek minden sarokba, ugyanúgy elolvasom minden random bolygó leírását, és ugyanúgy kipörgetek minden dialógust, ahogy 8-10 évvel korábban. Ismét elmélyülni ebben a világban olyan, mint elővenni egy kedvenc regényünket, és évekkel később újraolvasva ugyanúgy élvezni.
A gond csak az, hogy hiába újították fel a játékot, az akció már nagyon nem az igazi. Az első játék már a maga idején sem volt tökéletes, de így lassan 15 évvel később még rosszabb és darabosabb, ha akcióról van szó. Én ráadásul Xbox Series X-en tolom kontrollerrel, amivel annyira rettenetes a mozgás, a fedezékbe vonulás vagy a csapattársaink mozgása, hogy őszintén elkezdtem azon gondolkodni, hogy leviszem a nehézséget minimálisra, mert az nem annyira szórakoztató, amikor egy játék nem az ellenfél, hanem a rossz irányítás miatt nehéz. Mondom ezt úgy, hogy erősen kazuár gamerként általában mindig normal nehézségen szoktam játszani, de a Mass Effect annyira könnyű tud lenni, hogy még én is a legdurvább nehézséggel élveztem igazán a harcot annak idején.
Ez a darabosság a 2 és a 3-ra már nem annyira jellemző, de ettől még kicsit szomorú, hogy egy ekkora projekt esetében is bőven maradtak bugok, a játék még mindig képes megőrülni, ha a Mako nevű kis járgányunkkal pattogunk valami kihalt bolygón, és a menürendszert is igazán átszabhatták volna, mert valami kriminális, ahogy a tárgyaink között kell kotorászni. Viszont a nagyobb felbontású textúrát abszolút dobtak a játékon, még a legkorábbi pályák is egész jól néznek ki, és pár karakternek is jót tett a ráncfelvarrás. És bevallom, amikor először a Citadel (a galaktikus űr-Brüsszel) nevű városhoz értem, akkor sok percig csak úgy nézelődtem a környéken, annyira tetszett, ahogy életet varázsoltak belé a fejlesztők.
Merre tovább?
A EA-nek és a Bioware-nek bőven van miért felelnie az elmúlt évek folyamatos csalódásai miatt, legyen szó az Andromédáról, az Anthemről vagy arról, hogy befejezték a Mass Effect 3-at. Pár hónapja kiderült, hogy a stúdió az Andromeda bukása után folytatja a franchise-t, és az eddig kiadott teaser alapján nagyon úgy tűnik, hogy visszatérhetünk a Shepard-trilógia, vagyis az eredeti trilógia világába.
Hogy ehhez kedvet kapjanak az emberek, és ne álljanak azonnal ellenségesen a folytatáshoz, a trilógia remasterje tökéletes felvezetésnek tűnik. A régi játékosok átélhetik újra azt, amit a bénácska Andromeda teljesen elfeledtetett velük, és esetleg érkezhet pár új érdeklődő vagy rajongó, aki ilyen-olyan okokból sosem nyúlt a Mass Effecthez, de most végre egyben, felújítva, az összes kiegészítővel kipróbálhatja.
Arról nem is beszélve, hogy a Mass Effect 3 befejezését megváltoztatták az eredetihez képest (pontosabban a később kiadott extended cut bejefezése lett a kánon), ami bizonyos portálok szerint egyértelműen arra utal, hogy ezzel igyekeznek megágyazni a folytatásnak. A kiadott teaserben is felbukkan egy szereplő a trilógiából, és az internet népe már képkockákra lebontva vizsgálja, merre haladhat tovább a játéksorozat.
Az egészen valószínű, hogy még két-három évig nem láthatunk új Mass Effect-játékot, addig viszont végre mindenkinek lehetősége van arra, hogy új konzolokon és PC-ken is játszhasson az eredeti trilógiával, ami a maga műfajában szinte megkerülhetetlen. És mivel a Mass Effect 1-2-3 minden mellékküldetéssel és DLC-vel akár 100 óra játékidőt is jelenthet, bőven lesz mivel elfoglalnia magát azoknak, akik már tűkön ülve várják a folytatást.