Megjelent Lovasi és Kispál András új dala, a Jutka 2

2021. március 12. – 13:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Online, belépős koncertet ad a Trip hajón Lovasi András, Jutka és a többiek címmel. A koncert fő érdekessége, hogy az egykori Kispál és a Borz zenekarból ismert gitáros, Kispál András is színpadra lép. A koncerten előadják a régi klasszikus Jutka című szám új verzióját is.

A dalt ma elérhetővé tette a Kicsillag, így akár az elsők között meg is hallgathatja:

Lovasi András még decemberben közölte, hogy összesen 14 zenekart támogat pályázati pénzéből. A zenész a raktárkoncertes támogatási összegéből, sőt, annak kétszereséből pályakezdők stúdiófelvételeit finanszírozza. A győztesek dalgyűjteményét egyfajta virtuális válogatáslemezként ő maga mutatja majd be a Facebookján valamikor 2021-ben.