Határozatban jelentette ki a hollywoodi színészcéh, hogy Donald Trumpnak soha többé nem lehet köze hozzájuk

2021. február 7. – 19:10

Másolás

Vágólapra másolva

A SAG-AFTRA határozatot fogadott el, amely megtiltja a volt elnöknek, Donald Trumpnak, hogy valaha is visszafogadási kérelmet nyújtson be a társasághoz, írja a Variety.

Az amerikai filmgyártásban az 1930-as évek óta megkerülhetetlen szervezet azért döntött így, mert szerintük a volt elnök nem vette figyelembe sem a szervezet értékeit, sem annak újságíró tagjait. Az AFTRA elnöke, Gabrielle Carteris azt mondta,

„Annak megakadályozása, hogy Donald Trump valaha is újra csatlakozhasson hozzánk, több, mint szimbolikus lépés. Megmutatása annak, hogy a tagokkal szembeni fenyegetést vagy támadást nem fogunk tolerálni. Aki egy embert is támad, az az egész szervezetet támadja.”

A szervezet a Capitolium január eleji ostromában játszott szerepe miatt korábban kilátásba helyezte az elnök kizárását, ezt Donald Trump azzal előzte meg, hogy még kirakása előtt inkább ő lépett gyorsan ki. Levelében azt írta a SAG-AFTRA-nak,

„Kit érdekel! Bár nem ismerem a munkásságukat, a sajátomra viszont nagyon büszke vagyok.”

Donald Trump színészként olyan alakításokat tud maga mögött, mint pár másodperces felbukkanása a Reszkessetek betörők második részében, vagy A kis gézengúzok, melyben egy apukát alakított. A szervezetnek Trump 1989 óta volt tagja, kilépőlevelére a SAG-AFTRA annyit írt vissza, „köszönjük”.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!